Mint minden gyerek, én is nagyon szerettem a meséket. Különösen azokat, amelyekben a királyfi nagy küzdelmek árán, hőstetteivel elnyeri a bajbajutott királylány kegyeit, és boldogan élnek együtt míg meg nem halnak. Úgy látom, hogy egyre többen hisznek még felnőttként is „a boldogan élnek míg meg nem halnak” részben, hogy a házasságkötés pillanata már elég ahhoz, hogy befejeződjenek az élettel vívott csaták, és abban, hogy már nem kell többet egyedül cipelni a mindennapi terheket. Mert ezt tanítják a mesék, nem? Mindig itt ér véget a történet. Sosem derül ki a híres lezáró mondat után, hányszor tartotta fontosabbnak a királyfi a saját munkáját a királylányénál, mikor foszlott szét a rózsaszín köd körülöttük, hányszor volt féltékeny a királyfi, együtt éltek-e vagy egymás mellett, hagyták-e magukat befolyásolni a szüleik által, pletykáltak-e egymásról a barátaiknak, voltak-e kommunikációs problémáik egymással, és elérkezett-e náluk valaha az a pillanat, amikor csak a rosszat látták a másikban. Ezek ugyanis a mai házasságok leggyakoribb problémái.
Értem én, hogy ezek a mesék régen íródtak és a gyerekeknek egy ideális példát kell követniük, családi értékeket tanulniuk, de valahogy a mai világba mégsem illenek bele. Az ideális házaséletbe vetett hit azt eredményezi, hogy a fiatal házastársaknak hatalmas elvárásaik vannak egymással szemben. Ez különösen az újabb nemzedékre jellemző, akiknek könnyebb inkább elválniuk, mint kompromisszumot kötniük, szembenézniük a problémákkal és elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Elfelejtik, hogy egymásra is hatással vannak, az akció mindig reakciót szül, ami konfliktusokhoz vezethet, és ha az egyik fél nem adja alább, addig a csatározások végeláthatatlanok lehetnek. A sérelmek pedig csak gyűlnek és gyűlnek, míg végül már annyira belefárad mindkét fél egymás lelki marcangolásába, hogy teljesen érdektelenné válnak egymásnak. Sok ilyen házasságot látok, és nem értem, a házastársak miért sanyargatják napi szinten saját magukat, egymást évekig. Kicsit ironikus ilyen körülmények és hangulat közepette régi meséken nevelni a gyerekeket, ha nem tudnak nekik jó példával szolgálni. A gyerekek nem hülyék. Nem abból tanulnak, amit mondanak, felolvasnak nekik, hanem abból, amit maguk körül látnak. A fenti mondatok elcsépeltek, de elismétlésük szükséges, mert igazak és egyre többen hajlamosak elfelejteni őket.
Országunkban az elmúlt egy évben valamelyest növekedett a házasságkötések száma, ugyanakkor a válások számának drasztikus emelkedése is megfigyelhető az elmúlt három évhez viszonyítva. Statisztikai adatok szerint Szerbiában minden harmadik házasság válással végződik. Ügyvédek állítják, hogy a felek megkérdezésekor, miszerint miért döntöttek a válás mellett, a legtöbben azt válaszolják, hogy nem ilyen házasságra számítottak, a második helyen pedig a „Nem ilyennek láttam az elején” mondat végzett. Válaszaik is arra engednek következtetni, hogy mesevilágban élték házas éveiket, és nagyot koppantak, amikor észrevették, hogy párjuk nem királylány és nem is királyfi.
A héten a házasság hetét ünnepeljük országunkban, csütörtökön pedig a szerelmesek nemzetközi napját. Ne csak higgyünk az ideális házasságban, párkapcsolatban, hanem törekedjünk is rá, tegyünk érte nap mint nap, még akkor is ha tudjuk, semmi sem tökéletes.
