2025. április 17., csütörtök

Súlyos OKC-vereség a Lakers ellen

A sértettség és a tehetség együtt veszélyes elegy. Luka Dončić pontosan ezt a kombinációt hozta magával Oklahomába, amikor először lépett pályára a Thunder ellen a Lakers játékosaként. Még tavaly a Dallas színeiben játszott playoffot az OKC ellen, most viszont új csapatában, két remek irányítóval az oldalán és a Lakers jövőjének középpontjaként tért vissza – bosszúéhesen és magabiztosan. 

A Thunder elleni 126:99-es győzelem főszereplője Dončić volt: 30 pontot dobott (11/20 mezőnyből, 5/11 triplából), 7 lepattanót szerzett és 5 gólpasszt osztott ki. Már az első félidőben 22 pontnál járt, miközben a Lakers történelmi szintre emelte a dobóteljesítményt: 78 pont, 63,6%-os mezőnymutató, 15 triplával, ami klubrekord. Az OKC védelme egyszerűen nem tudott mit kezdeni Dončićtyal. A különböző védők – Lu Dort, Cason Wallace, Alex Caruso – csak statisztáltak a „Rubik-kockaként” mozgó szlovén mellett. Daigneault edző is elismerte: nem volt meg a koncentráció a csapatban, amit a sok bekapott tripla is bizonyít. LeBron James 19 ponttal és 7 gólpasszal, Austin Reaves pedig 20 ponttal segítette a vendégeket. A Thunder közben csak 43,3%-kal dobott, és szinte teljesen elmaradt a korábban megszokott intenzitástól. Bár már hetekkel ezelőtt bebiztosították a nyugati első helyet, a játékosok is érzik, hogy ez nem mentség az ilyen vereségekre, még néhány alapszakaszmeccs van hátra, hogy visszataláljanak a domináns formájukhoz. A kérdés csak az, hogy tudnak-e újra olyan élességgel játszani, amire szükségük lesz a rájátszásban – akár egy Dončić vezette Lakers ellen is.

NBA, alapszakasz: Charlotte–Chicago 117:131, Brooklyn–Toronto 109:120, Oklahoma City–LA Lakers 99:126, Atlanta–Utah 147:134, Boston–Washington 124:90, Cleveland–Sacramento 113:120, Portland–San Antonio 120:109, New York–Phoenix 112:98, Denver–Indiana 120:125, Golden State–Houston 96:106, New Orleans–Milwaukee 107:111.

ABA-LIGA

GYŐZELEM A HOSSZABBÍTÁSBAN
A Spartacus nagy csatában, hosszabbítás után 99:90 arányú győzelmet aratott a ljubljanai Olimpija felett az ABA-liga 26. fordulójában. Az első húsz percben a hazaiak domináltak, a Spartacus játékosai a palánk alól és a hárompontos vonalon túlról is eredményesnek bizonyultak, de a lepattanók szerzésében is sikeresebbek voltak szlovén ellenfelüknél. A második negyedben a Spartacus dobásai közül csak kettő nem talált a szlovén csapat gyűrűjébe, amiben óriási szerepet játszott Vojin Medarević, aki az első negyedben 4, a másodikban 12 pontot dobott. A harmadik játékrész 3. percében már 14 ponttal vezetett a Spartacus (59:45), ám ezután három percig nem találtak kosárba a kék-fehérek és az Olimpija öt pontra zárkózott. A zárónegyed igazi drámát tartogatott. Három perccel a dudaszó előtt a ljubljanaiak egyenlítettek, majd 40 másodperccel a vége előtt Radović duplájával 84:82-es vezetéshez jutottak. A következő támadásból Cerovina egyenlített, majd 11 másodperccel a játékidő letelte előtt Robinsonnal szemben szabálytalankodtak a hazaiak, ám az óriási füttykoncertben az amerikai játékos mindkét büntetője leperdült a gyűrűről. A Spartacusnak még volt ideje egy támadásra, de Gibson kilépett a pályáról, így a vendégek támadhattak a győzelemért, ám Radović dobása nem talált a szabadkai csapat kosarába. 

Az ötperces hosszabbítást Cerovina és Gibson pontjaival 9:0-s sorozattal kezdte a Spartacus, Nikolić hárompontosával pedig már 93:84-re húztak el a kék-fehérek. Zvezdan Mitrović, az Olimpija vezetőedzője végigreklamálta a mérkőzést, amit a játékvezetők másfél perccel a vége előtt meguntak, és a szakembert az öltözőbe küldték. Az utolsó percre 9 pontos hazai előnnyel fordultak a csapatok, mely különbség a mérkőzés végéig is megmaradt.

A következő fordulóban a Spartacus a Mega vendége lesz.

ABA-liga, a 26. forduló: FMP–Mornar 87:72, Derby–Budućnost 99:105, Borac–Mega 76:80, Dubai–Zadar 92:68, Krka–Split 82:73, Partizan–Igokea 100:94, a Cibona–Crvena zvezda mérkőzést lapzártánk után játszották. Az élcsoport: Budućnost 49, Partizan 49, Dubai 47 pont stb.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ilić zsákol a ljubljanai kosárba (Fotó: Tóth Tibor)