2024. december 22., vasárnap

Lackó Varjú Sára

Zentán láttam meg a napvilágot egy márciusi napon, de azt követően szüleim azonnal Szabadkára vittek, ahol azóta is boldogan élek. Csak arra a négy évre hagytam el a várost, hogy az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának média szakán tanuljak, és diplomát szerezzek. Még az egyetemi éveim alatt, 2007-ben kezdtem el dolgozni a Magyar Szó Szabadka rovatánál, a tanulmányaim végeztével pedig a Hét Nap külső, végül állandó munkatársa lettem. 2014-től több nemzetközi vállalatnál is dolgoztam, majd saját vállalkozást alapítva rájöttem, hogy mindez nem nekem való. 2018-ban kerültem vissza a Magyar Szóhoz, ahova, úgy érzem, mindig is tartoztam. A szabadkai rovat újságírója vagyok, emellett más rovatokba és mellékletekbe is rendszeresen készítek riportokat vagy szubjektív műfajú írásokat. Amennyiben időm engedi, a varrógépem mellett kreatívkodom. Imádok jókat főzni és sütni, de enni talán még jobban.

Cikkeim:

Ezüst