HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Milyen a viszonya a szomszédaival?
Jó, rendszeresen összejárunk – 12%
Szükség esetén kisegítjük egymást – 29%
Köszönőviszonyban vagyunk – 29%
Rossz, a zömével haragban vagyok – 2%
Az egyikkel ilyen, a másikkal olyan -– 22%
Nem ismerem a szomszédaimat – 6%
Van két hatalmas cseresznyefa az udvarunkban. Idén gyönyörű a termés, a mintegy tíz méter magas fák ágai csak úgy roskadoznak a sok piros, egészen nagy szemű, ropogós gyümölcstől. Nem mi ültettük őket, már vagy húsz éve itt vannak, nekünk pedig ez a harmadik nyarunk, hogy élvezhetjük az árnyékukat is. A rengeteg teendőm miatt nemigazán volt időm szüretelni, a tavalyi cseresznyebefőtt is még a kamra polcát nyomja, így úgy döntöttem, hogy idén „szedd magad” akciót tartok a szomszédságban. Büszke is voltam az ötletemre, hiszen jó lehetőségnek bizonyult jobban megismerkedni a körülöttem élőkkel, mert a mai rohanásban nemigen van erre lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy így mindenki jól jár: a fa érett termése nem potyog ránk vagy rothad el a fán, a szomszédok pedig ingyen gyümölcshöz jutnak.
A gyerekkoromat negyedik emeleti lakásban töltöttem a szabadkai úgynevezett Tokió lakónegyedben. A gyerekek kijártak a közeli játszótérre, a szülők pedig így ismerkedtek meg a szomszédokkal. A saját tömbházuk tulajdonosai állandó lakói voltak ingatlanjuknak, alig akadt közöttük kiadó lakás. Összejártak egymással kávézni, hol egy kis cukrot, tojást, tejet kértek a másiktól, ha az a készülő süteményhez hiányzott, a végterméket pedig megosztották egymással. Gyerekként így ismertük meg egymás nyelvét is. Kilencvenkilencben mutatkozott meg az igazi összetartása ezeknek a kis közösségeknek: szinte mindegyik lakóépületben saját óvóhelyet alakított ki a lakóközösség, a takarítási, berendezési, átalakítási munkálatokból kivétel nélkül, a lehetőségeihez mérten mindenki kivette a részét. Amikor megszólalt a sziréna, együtt féltünk, aggódtunk, mikor újból hallottuk, együtt lélegeztünk fel.
Fiatal felnőttként lakásban élni már más volt. Ott annyira nem számított ki lakik mellettünk vagy fölöttünk, hiszen a lakásokban élők folyamatosan cserélődtek, főként albérlők voltak. Csak akkor „tartottuk a kapcsolatot” az ideiglenes lakókkal, ha csőtörés vagy nagy hangzavar volt. Lakóközösségi gyűlést is ritkán tartottak, és leginkább olyanok jelentek meg rajta, akiknek a beruházó a telkükért lakást ajánlott, akik ezért magukénak érezték az egész épületet. Egyszer vettem részt egy ilyen gyűlésen, s a pletykálkodáson kívül más nem történt, nem születtek döntések az olyan fontos ügyekben, mint a tető javítása, a folyosó tisztán tartása, így időpocsékolásnak éreztem jelen lenni a következőkön.
Kertvárosban élni már más, az udvarból rálátni a másik életterére, így egyáltalán nem mindegy, hogy kik élnek körülöttünk. Házvásárláskor fontos szempont volt a szomszédság milyensége, így mikor az ingatlanos befejezte a négyzetméterekről, a bontási, felújítási munkálatok lehetőségéről szóló mondókáját, megkértük, hogy erre is térjen ki. Persze csak lakva ismeri meg igazán az ember a helybélieket, mi azért elmondhatjuk, szerencsénk volt. Dimitri Verhulst belga költő szerint a jó szomszéd az, aki azon igyekszik, hogy észre se lehessen venni, és ez ezen a helyen a legtöbb esetben így is van. Szerintem azonban a jó szomszéd az, akiben megbízhatunk. Akiről bizton tudjuk, jelenteni fogja a házunkban keletkezett tűzesetet, amikor mi nem vagyunk itthon. Aki megeteti a kutyusunkat, cicánkat, ha elutazunk néhány napra. Aki szól, ha bekapcsol a riasztó, vagy aki azért telefonál, mert gyanús mozgást lát az udvarunkban, esetleg átveszi a csomagot a gyorsfutártól, amikor mi nem tehetjük meg. Ennyivel már elégedett vagyok.
Szombaton tartottuk meg a gyümölcsszedést. Nem csak a fiatalabbak, az idősebbek is átjöttek a szüretre, és mindenki hozta a maga lavórját, kannáját, létráját. Volt, aki fel is merészkedett a fák lombjai közé, mások a földön állva, nyújtózkodva szedték a cseresznyét, közben jót beszélgettünk, nevetgéltünk, lakmároztunk.
Vasárnap a szomszéd Josip bácsi halászlét főzött, és hozott is át belőle egy lábossal, Slavica kaláccsal lepett meg, Gyöngyi nénitől szilvát kaptunk, Jelena pedig egy csomó levendulát szedett nekünk.
Ideköltözésünkkor, megfordult a fejünkben, hogy kivágjuk a két cseresznyefát, mert ágai túl magasak, elkezdtek kárt tenni a tető szerkezetében, és gyökerei miatt nehezebb a fűnyírás is. Úgy tűnik, nem csak az árnyék vagy a biodiverzitás miatt volt jó döntés élni hagyni ezeket a fákat. Idén másfajta termést is hoztak: sikerült valamelyest összekovácsolnia bennünket a többiekkel.
Nyitókép: Pixabay
