Kislánykoromban mindig elkísértem anyut a fodrászhoz. Az ott töltött idő nagy részében unatkoztam, viszont olykor akadt egy-két érdekesség, ami lekötötte a figyelmem. Ilyenek voltak például a színes tincsek a hajfestékpalettán. A kis, puha aranyszőke, hamvas-barna, ébenfekete és megannyi más árnyalatú szőrcsomó között volt élénkpiros, rózsaszín, lila, zöld és más kevésbé szokványos hajszín is. A hajamhoz illesztve őket, eljátszottam a gondolattal, hogyan is mutathatna rajtam egy-egy árnyalat. Ilyet csak a felnőttek használhatnak, tudatták velem a már nagykorúak. Ha már én nem festhettem a hajam, anyut próbáltam rábeszélni, hogy kérjen a fodrásznőtől rózsaszín, lila vagy piros hajat. Erre a felnőttek csak mosolyogtak, majd elmagyarázták, hogy a festékek tartósak, és azért kerülnek a hajra, hogy a nők fiatalabbnak nézzenek ki, anyám pedig nem jelenhet meg a munkahelyén ciklámenszínű frizurával. Volt a kis színes tincsek között egy árnyalat, amiről azt mondta a fodrásznő, hogy olyat senki sem kér. Az ősz volt az.
Sokat változott harminc év alatt a világ. Rengeteg rikító árnyalatúra festett hajú nővel találkozhatunk manapság mind a képernyőn, mind az utcán, és napjainkra az ősz haj is divatos lett. Amit korábban szégyellnivalónak hittünk, az ma trendinek számít. De miért szégyelltünk olyasmit, ami olyan természetes mint az őszülés? Talán azért, mert gyermekkorunktól fogva a társadalom azt sulykolta belénk, hogy az öregség betegséggel jár, az idősek ápolásra szorulnak, feledékenyek, maradiak és a munka világában kevésbé hatékonyak és kevésbé önállóak. Ezért menekülünk minden öregedéssel kapcsolatos dologtól. Ránctalanítókat, bőrfoltosodás elleni krémeket használunk, festjük a hajunkat, étrend-kiegészítőket fogyasztunk, szoláriumozunk, igyekszünk lépést tartani a divattal, önmotivációs előadásokra járunk, fiatalító beavatkozásokon esünk át stb. Miközben újabban egyre inkább a természetes dolgokra esküszünk, ha egy nő nem sminkel, nem lakkozza a körmét és nem festi a haját, akkor igénytelen, hallom még ma is gyakran ezt a mondatot nemcsak a szépségiparban, hanem azon kívül dolgozó nőktől és férfiaktól is. Nehéz eligazodni ebben a világban. Most akkor kenjünk mindent magunkra, hogy ne nézzenek le bennünket, vagy legyünk természetesek, mert a mesterséges rossz?
A férfiaknál sokkal elfogadottabb az őszülés és az öregedés. Sőt, sármosnak tartjuk őket, ha deresedni kezd a hajuk vagy a szakálluk, és a ráncaikat is könnyebben elfogadjuk. Egy nő esetében viszont még a nőiességet is megkérdőjelezzük, ha megjelennek az ezüstös szálak. Számukra akár egy életen át tartó küzdelmet jelenthet a deresedő haj. Ugyanakkor, ha egy férfi veszi fel a versenyt az ősz hajszálak ellen, és festeni kezdi a haját, ami igencsak szembetűnő, azt általában megmosolyogjuk.
Talán a koronavírus-járvány okán meghozott szigorítások miatt döntött úgy több nő, hogy felvállalja ezüst tincseit. A karantén ideje alatt nem volt mindenkinek lehetősége fodrászhoz menni, és mások lettek a prioritások. Erre rátehetett egy lapáttal a háború miatti drágulás is, hisz nem olcsó dolog havonta hajfestéket vásárolni. Mindennek ellenére még most is ítélkezünk, ha fiatal és ősz nőt látunk.
„Milyen fiatal, és már őszül?!” – hallottam a buszmegállóban két nőt, ahogy egy harmadikat kibeszél. „Áldozatuk” a velem egyidős (34 éves) fiatalasszony volt, akivel annak idején együtt játszottunk a lakóépületek között. Hosszú idő után most láttam újra először. Nagyon magabiztosnak tűnt a valamikor félénk kislány és ügyet sem vetett a két furcsán ránéző nőre.
Tényként kellene kezelnünk, hogy az őszülés nem csúnya. Egy természetes folyamat nem lehet csúnya. És olyan sincs, hogy csúnyán vagy szépen őszülés. Valakinek jól áll, másnak meg nem. Az őszülés csak őszülés. Színeink (a bőr-, a szem- és a hajszínünk) idővel úgy „kopnak”, mint a napsugarak érte fénykép. Mindenünk a természet rendje szerint arányosan halványul, és ami arányos az nem lehet csúnya.
Sokan azt sem tudják, hogy elkezdtek-e már őszülni, mert tini koruk óta festik a hajukat. Én azért kíváncsi vagyok arra, mikor jelennek majd meg az első ezüst szálak a hajamban, akárcsak arra is, hogy tincsenként vagy szálanként kezdődik-e el ez a folyamat. Az is érdekel, hogy a frufrum vagy a fejbúbom lesz-e először őszes, és az is foglalkoztat, hogyan fogom mindezt fogadni. Számítani fog-e majd, mit mondanak a rokonok, a kollégák, az ismerősök, vagy a buszmegállóban várakozó nénik az őszülésemről? Nem várom, csak kíváncsi vagyok.
