2024. december 22., vasárnap

Lakatba zárt érzelmek

Egyesek a szemüket forgatják, netalán abszurdnak tartják, mások csak mosolyognak, és vannak, akik egyenesen rajonganak a szerelemlakatokért, melyek a világ kis- és nagyvárosainak bizonyos hídjain, villanyoszlopain, fáin, kerítésein sorjáznak egymáson. A kis fémszerkezetek mindegyike egy-egy szerelmi történetet rejt magában, legyen szó akár megvalósult, beteljesületlen, titkos vagy plátói érzelmekről. Egy bolond százat csinál, szól a közmondás, mely a lakatolásra is igaz, ugyanis ahol egy megjelenik, ott hamarosan követőkre talál, és több száz, bizonyos helyeken százezrek kerülnek mellé.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Költők, írók, festők ezrei és megannyi művész próbálta már papírra vetve körülírni, ábrázolni a szerelmet, mint a világ egyik legmegmagyarázhatatlanabb érzését. Számtalan szerelmi állapotot jelképező szimbólum született, melyeket a szerelmesek előszeretettel használnak bárhol. Úgy érzik, világgá kell kürtölniük érzésüket, falakra írják egymás nevét, vagy fába, padba vésik azokat. A lakat is az örökkévalóság jelképe lett, a párok esetében pedig a kettejük között kialakult, fel nem bontható szövetséget jelenti. A zár kattanása után a hiedelem szerint a kulcsot el kell dobniuk a fejük felett, hisz szerelmük csak akkor lehet múlhatatlan. Bolondság ez vagy sem, mindenki döntse el maga.

Egészen meglepő, hogy az első ilyen lakat Vrnjačka Banja egyik hídján kattant. A legenda szerint ebben a városban élt Nada és Rejla, akiket az I. világháború választott el egymástól. A szerb tiszt a fiatal tanítónővel a Szerelem hídján találkozgatott titokban az éj leple alatt, egészen addig, amíg Reljának be nem kellett vonulnia, útja pedig egészen Görögországig vezetett. Egyikük sem tudta mikor látja viszont a másikat, ezért a férfi az indulás előtt édesanyja régi jegygyűrűjével kérte meg kedvese kezét, majd megígérte neki, hogy hazatértekor feleségül is veszi őt. Nada hűségesen várta szerelmét, azonban a hosszas várakozásának egy rossz hír vetett véget, miszerint Relja beleszeretett egy korfui nőbe. A férfi hűtlensége hallatán a fiatal tanítónő szíve összetört, majd megszűnt dobogni. Tragikus szerelmük emlékére a helyi nők egy szerelemlakatot zártak titkos találkahelyükön, ahol azóta egyre több lakat gyűlik.

Európában a 2000-es évek elején lett nagy divatja a lakatolásnak, mára pedig igazi turisztikai látványosságoknak számítanak a köztereken lelakatolt városi tulajdonok. Az idegenvezetők rendszeresen vezetnek turistacsoportokat olyan helyekre, ahol a szerelmesek látogatásuk pillanatát pecsételhetik meg. Az üzleti lehetőséget kihasználva számos bolt kínál már gravírozható zárakat, bizonyos cégektől online is rendelhetnek ilyet a párok és egyedire tervezhetik azokat, sőt még saját fényképüket is beletehetik.

Az ártalmatlannak tűnő lakatolást sok országban vandalizmusként tartják számon, egyes helyeken több ezer eurós pénzbírság, máshol börtönbüntetés is járhat azért, ha a hősszerelmes nem a megfelelő helyen helyezi el érzelmének tárgyát. A kulcsok általában valamilyen tóban vagy folyóban végzik, hozzájárulva ezzel a környezetszennyezéshez, az egyre sokasodó lakatok összsúlya pedig egy idő után veszélyessé teszik a hidakat, villanyoszlopokat. Rómában egy villanyoszlop csavarodott ki a sok zár súlya alatt, Párizsban pedig a Pont des Arts gyalogoshíd rácskorlátjának egy része szakadt le, ezért a városvezetőségek időről időre a lakatok eltávolítása mellett döntenek. Az utóbbinál csaknem egymillió lakatot szedtek le, ami mintegy 45 tonnát nyomott. Nem tudnak teljesen megszabadulni a jelenségtől, hisz ami tiltott, az még vonzóbb lehet egy érzelmektől fűtött lélek számára.

A városkép rombolásának megfékezése érdekében például Moszkvában vagy Szöulban külön lakatfákat állítottak fel. 2016-ban Hajdújáráson is felállítottak egy lakatfalat, ahova az év Bálint-napján első körben tíz lakat került. A falon a párkapcsolatban lévő fiatalok és jubiláló házasok helyezték el szerelmük szimbólumát. Ott a kulcsokat egy üres oszlopba dobhatják a szerelmesek.
A kapcsolatot nem a tárgyak, hanem a közös élmények, mély beszélgetések teszik igazán tartóssá, viszont, ha soha el nem múló üzenetet szeretnénk hagyni magunk után, és hiszünk a babonákban, akkor szerelmünk lakatját udvarunk kerítésén, vagy az erkélyünk korlátján is elhelyezhetjük.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás