„Aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett"

Parkok, utcanevek, címerek, emléktáblák, szobrok. Az elpusztíthatatlan és az örök megmaradást hirdetik ezek, melyek egy nemzet, egy ország népének ideológiáját hivatottak megőrizni. Amilyen könnyen létesülnek, legalább olyan könnyen meg is semmisíthetők. Ebben az esetben csupán a megmentett, régi fotók, újságcikkek, képeslapok és a lakosság által szájhagyomány útján terjedt történetek örökítik meg valamikori létezésüket, idővel pedig feledésbe merülhetnek. Így látták ezt a szerb csapatok 1918. november derekán, amikor Szabadkára érkeztek. Átvéve a hatalmat, az új közigazgatás igyekezett minden monarchiára emlékeztető, mozdítható emléket eltüntetni a városban. Az épületeken kívül szinte semmi sem maradt. Ennek vált áldozatává Erzsébet királynő, azaz Sisi két szobra is, melyek nyomtalanul eltüntek, és a tiszteletére épült emlékparkok nyomai sem maradtak meg.

LÁZADÓ LELKEK
Wittelsbach Erzsébet magyar királynéra, Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodójának feleségére, házasságkötésüket követően a bécsi udvarban kemény szabályok vártak. A szabadabb szellemű császárné egyre inkább szembekerült az udvarral. A cseheket ott fontosnak tartották a forradalom során bizonyított hűségük miatt, hálát kellett mutatniuk feléjük. A magyarokkal szemben viszont más volt a helyzet, őket örök lázadóként emlegették. Akkoriban Erzsébet még nem sok magyarral találkozott, de megkedvelte őket. Talán lázadó temperamentumuk miatt tudott velük azonosulni. A cseh és a magyar nyelvvel egyszerre kezdett el ismerkedni, de a magyart hónapok alatt elsajátította és folyékonyan beszélte. Tanára révén megismerkedett a magyar politika gondjaival, és a politikusokkal is kapcsolatba került. Az osztrák politika jobbnak látta, ha kiegyezik a legerősebb ellenzékével, azaz a magyarokkal, amit Erzsébet is lelkesen támogatott. A kiegyezést követő koronázására 1867-ben került sor a budavári Nagyboldogasszony Templomban. Erzsébet az osztrák oldalon inkább divatikonnak számított, a szépségéről volt ismert, magyar területen viszont nemzeti hősnőként tekintettek rá, s a magyar nép úgy érezte, egyedül ő az, aki szívén viseli az ország ügyeit. Gyakran és szívesen időzött a magyarok társaságában, a magyar szülők pedig számtalan leánygyermeknek adományozták a nevét. Az egyik első modern nőnek számított, aki a saját feje után ment.
HATALMAS GYÁSZ
1898. szeptember 10-én Genfben a kikötő felé igyekvő 61 éves Erzsébet királynét egy vele szemberohanó fiatalember fellökte, majd tovább futott. Mint kiderült, nem ártatlan botlásról volt szó, hanem egy merényletről, melyet a támadó egy élesre köszörült reszelővel vitt véghez. Fegyverével szíven szúrta Erzsébetet. A támadást elkövetett Luigi Luchenit, olasz anarchistát a járókelők feltartóztatták. A királyné egy órára a merénylet után belehalt sérülésébe. A felháborodás és a gyász nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchiában, hanem egész Európában is óriási volt. A magyar lapok hetekig írtak a merényletről, a merénylőről, a királynéjukról, a királyról, a temetésről, az országszerte tartott gyászmisékről, és együttérzést nyilvánító gyászbeszédeket jelentettek meg. Mikszáth Kálmán az akkori Országos hirlap főszerkesztőjeként vezércikkében így reagál a császárnő halálhírére:
„Megölték. Gyilkos kéz oltotta ki életét. Annak a törékeny szelid asszonynak az életét, aki sohase vétett a világon senkinek. Nem lehet azt szavakkal leirni, mit vesztett Magyarország. Mi volt ő nekünk. Nem is tudjuk első pillanatra, vagy soha se. Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem birjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött. Az országgyűlés holnap összeül s kimondja a harmincznapos gyászt. Az ország minden kis templomában megszólalnak a gyászharangok. Meggyulnak a gyertyák az oltárok körül és eljönnek őt siratni az egyszerü földmivesek. Mind, mind eljönnek. {...} Aztán megint összejön az országgyülés, még mindig fekete ruhában fognak ott ülni a honatyák és törvénybe iktatják a szeretett királyné emlékét és elrendelik, hogy pompás szobor emeltessék az ő dicsőségére. De hát azért ő még se lesz itt többé. Országgyülés őt vissza nem adhatja. És ha valami nagy bajunk lesz, nagyon szegények, elhagyottak leszünk őnélküle."
A halálhír hallatára Szabadkán Mamuzsics polgármester rendkívüli gyászközgyűlésre hívta össze a törvényhatósági bizottság tagjait. A közgyűlésen Schmausz Endre föispán mondta a gyászbeszédet. Szünetelt a tanítás, az intézményekre fekete lobogókat helyeztek ki, fekete fátylakkal borították be az utcai lámpákat, a kirakatokat is feketébe öltöztették. Palicson mintegy 1100 emlékfát ültettek, Vajdaság-szerte pedig öt Erzsébet-szobrot állítottak fel: Versecen, Zichyfalván, Felsőmuzslyán, kettőt pedig Szabadkán.

SZOBROK, PARKOK
A merényletet követően a Magyar Királyi Államvasutak minden állomásán kertet, parkot létesített a királyné tiszteletére. Ugyan Sisi sosem látogatott el Szabadkára, de ebben a városban is parkot alakítottak ki. Az államvasutak helyi alkalmazottai viszont nem tartották elegendőnek a kertet, ezért egy bronzba öntött mellszobrot is fel szerettek volna állítani benne. A szobor költségének egy része a vasúti személyzet önkéntes adományaiból jött össze, ebből fedezték a talapzatot, a többit pedig egy palicsi népünnepély során gyűjtötték. A rendezvény napján Szabadkáról és Szegedről is indítottak külön vonatjáratokat, kedvezményes jegyekkel lehetett a nagy eseményre jutni.
„Csak szemmérték után lehet körülbelül megközelíteni a vendégek számát, akik mintegy tizenötezren lehettek. A vendéglőkben minden elfogyott, csak a vendég nem, úgy hogy a vendéglősök már panaszkodni kezdettek, hogy nem győzik se sörrel, se étellel" – írta a Bácskai Hírlap.
A palicsi fürdőt, erdőt és biciklipályát ellepő közönség mulatságos népi jellegű játékokat nézhetett naphosszat, a Szegedről érkező 46. gyalogezred zenekara biztosította a fülbemászó dallamokat, este tűzijátékban gyönyörködhettek a megjelentek, a nap végén pedig táncmulatság volt a nagyvendéglő termében. Az ünnepségen összegyűlt pénzből készülhetett el Strobl Alajos alkotása, melyet a királyné halálának második évfordulóján avattak fel. Ez volt az első, melyet az országban vasútállomáson állítottak a királynő emlékére. A koronázás idejéből királynéi jelvényeiben megörökített Erzsébet-szobor leleplezése a Szent Teréz-székesegyházban gyászmisével kezdődött Mamuzsits Mátyás prépost-plébános celebrálásával. A misét követően a tömeg átvonult a vasútállomás mellett kialakított Erzsébet királyné parkba, melyet nemzeti színű és kék-fehér lobogókkal díszítettek fel. A szobor leleplezését megelőzően Kovács János államvasúti főmérnök szólt a népes közönséghez:
„Kegyeletünk ezen emlékét ide állítottuk, örökös gyászunk jeléül a szomorú fűzek árnyékába; ide állítottuk cserjék és virágok közé olyan környezetbe, melyben életében is legszívesebben tartózkodott; ide állítottuk egy világ forgalmu pálya mellé, hogy idegenek is láthassák és épüljenek rajta, milyen kegyeletben tartjuk emlékét a felejthetetlen királynénknak, ki hazánknak védangyala volt." – mondta a főmérnök, majd kijelentette, hogy a szobrot a vasút alkalmazottai védelmükbe veszik és megóvják. A tizennyolc évvel későbbi események azonban felülírták ezen ígéretet.
A MÁV szoboravatását követő év júliusának végén Telcs Ede szobrát leplezték le a mai kaszárnya udvarán, melyet akkor Erzsébet ligetnek neveztek. Az emlékmű avatásának költségét közadakozásokból fedezték, a művész pedig, mint a 6. honvédgyalogezred tartalékos hadnagya, hálából díjtalanul végezte munkáját.
„Az ünnepély tisztán katonai jellegű volt. {...} Az udvarban sátor volt felállítva, melyben oltárt rögtönöztek, és itt folyt le az ünnepély első része, a tábori mise, melyet Mamusich Félix címzetes kanonok szolgáltatott. Mise után a századokat a szobor körül állították fel, és a közönség is ott gyülekezett. Kozmatelkei Cseh Lajos ezredparancsnok lépett ekkor a szobor elé és hazafias érzéstől áthatott szép beszédet mondott, melyben kijelentette, hogy a szobor nem csak az ezredé, de egész Bácskáé is." – adta hírül a Vasárnapi Újság. Az emlékezés ezen szimbóluma is rövid ideig állt a neki szánt helyen.

HOL LEHETNEK?
Számos városi legenda keringett a műemlékek hollétéről. A MÁV parkjában álló emlékműről 1941-ig senki sem hallott. A bronz mellszobor előkerült, ugyanis Bodnár Sándor, szabadkai lakos korábban kicsempészte azt a szerb katonai raktárból, és szülei tanyájának kútjába rejtette. Özvegyére bízta ennek titkát, aki átadta azt dr. Békeffy Györgynek, Szabadka város ügyészének. A '40-es években nem tudták eldönteni, hogy a MÁV vagy Szabadka város tulajdona-e a szobor, tisztázatlan sorsa miatt pedig nem állították vissza. 1944-ben azonban ismét nyoma veszett, feledésbe merült, és azóta sem került elő.
Szabó Hunor szabadkai történész 2012-ben az Újvidék felé haladó vonatból kitekintve egy elhagyatott kőtömböt pillantott meg a szabadkai vasútállomás hátsó udvarában. „Szép, faragott kőoszlop, nem mai darab, és nem is illik a többi kacat közzé" – tette közzé egy évre rá a Hét Nap hetilapban. Összehasonlítva az akkor készült képeslapokkal megállapította, hogy az egyezés reménykeltő, viszont a talapzatról hiányzott a kétséget eloszlató felirat.
„A korabeli képek alapján nem lehet megállapítani, hogy a feliratot vésték, festették vagy kiöntött betűkből készítették. Azt sem zárhatjuk ki azonban, hogy az 1918 óta enyésző kőtömbről egyszerűn lekopott az írás. Érdeklődtem a vasútállomáson a talapzat sorsa iránt, ám egyenes választ nem kaptam, mivel senki sem tudta, hogy miről van szó."
Erzsébet királyné mellszobrának talapzata mintegy száz évig állt a szabadkai vasútállomás udvarában. A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából 2020 júniusában a Yumol vállalat raktárába került, immár biztonságba. A talapzat mentésénél Baráth Gábor Gergely, ay MNT oktatási bizottságának elnöke elmondta, hogy a szobor visszaállításáról már vannak elképzelések.
Sokak álma a szobor visszaállítása, ami nem lehetetlen, a bronzból készült mellszobor mása megvan Miskolcon, hiszen Stróbl Alajos műve sokszorosított darab volt. Telcs Ede szobrának is nyoma veszett, a bajai Türr István Múzeumban azonban megtalálható annak gipszmintája.