Vasárnap dél, a család az ebédlőasztalnál ül és várja, hogy kissé kihűljön a gőzölgő, gyöngyöző tyúkhúsleves. Megcsörren a telefon. – Ki lehet az ilyenkor? – teszi fel apa kissé idegesen a kérdést. Mérgelődik, ezért már szaladok is a kagylóért, hogy minél előbb elhallgattassam az illetlen telefonálót. – Ha él önöknél 65 év feletti személy, annak van egy nagyon jó ajánlatunk! Most akciósan vásárolhat minőségi takarókat – hangzik el üdvözlés nélkül a vonal túlsó oldaláról.
A fenti sorok biztosan jónéhány olvasónknak lehetnek ismerősek, hisz ki ne kapott volna már ilyen vagy ehhez hasonló hívásokat más-más időpontban a hét bármelyik napján. Amióta ezen a tájékon is létezik telemarketing, a legkülönbözőbb módokon reagáltam ezekre a nem kívánatos felkeresésekre: kértem, magyaráztam, fenyegetőztem, hogy többé ne keressenek, és tettem mindezt olykor kedvesen, türelmesen, de legtöbbször dühösen. Semmi nem vált be, a hívások továbbra is megállás nélkül érkeztek, előfordult, hogy naponta többször is. Néhány éve azonban felcsillant annak reménye, hogy ezek a „zaklatások” abbamaradnak. Az akkori fogyasztóvédelmi törvény hatályba lépésével csak meg kellett kérni a telefonálót, többet ne keressen bennünket. Ez arra kötelezte volna a hívogató céget, hogy a számunkat többet ne tárcsázzák, tegyék azt fekete listára. Könnyű volt ezt a szabályt kijátszaniuk az értékesítőknek: céget/cégnevet cseréltek egyszer, kétszer, százszor, és így már nem szegtek meg semmit. Hiába kértük őket, ne hívjanak, a telefon továbbra is csörgött. A szolgáltatónál is feleslegesen titkosították a polgárok a számaikat, ezek a telefonálók valahogy mindig megszerezték az adataikat, vagy egyszerűen csak megjátszották magukat és nem tudták milyen tiltólistáról, milyen fogyasztóvédelmi jogról beszélnek a hívást fogadó felek.
Nem ismerek egyetlen személyt sem, akit ne idegesítenének ezek a megkeresések, a hírportálok, a közösségi média is tele van azoknak a beszámolóival, akik a telemarketingesekre panaszkodnak. Felvetődik a kérdés, hogyha annyi embert zavarnak, miért léteznek ezek a vonalak még mindig, van erre a szolgáltatásra egyáltalán igény és kereslet? Hogyne lenne, csak el kell látogatni egy nyugdíjas nénihez vagy bácsihoz, ott szét kell nézni és megkérdezni tőle, hol vette az új párologtatóját, takaróját, masszázsgépét, edénykészletét. Biztos el fog dicsekedni azzal, hogy telefonon kapott egy nagyon jó, kihagyhatatlan alánlatot, hisz a 65 év felettieknek kedvezmény járt. Ez a kedvezmény a legtöbbször igencsak idézőjeles, hisz gyakran 100–150 százalékos áremelésről van szó, de ismerek a környezetemben olyat, aki (a bolti árak szerint) egy 200 eurót érő edénykészletért 1000 eurót fizetett, vagy olyat, aki egy 150 eurós masszázsgépért 1300 eurót adott ki, mert hitt a tárcsázónak. A gyerekek, unokák pedig elképedve nézik, hova tűnik el a nagyi megtakarítása.
Hétfőn lépett hatályba Szerbiában a legújabb fogyasztóvédelmi törvény, amelynek legnagyobb újdonsága a Ne hívj! adatbázis. Ide a saját telefonszolgáltatójuknál azok kérhetnek feliratkozást, akik nem szeretnék, ha telefonos ajánlatokkal bombáznák őket, az értékesítők pedig a hívás előtt kötelesek megnézni, hogy az adott telefonszám szerepel-e a tiltólistán.
Elméletben jól hangzik, de ismerve a telemarketinges cégek találékonyságát, ki tudja, hogyan fogják ebben is megtalálni azt a bizonyos kiskaput.
