Biztos, ami biztos

Alain Badiou francia filozófus szerint mindenki drága biztosításokat köt mindenféle csalódás ellen. És valóban. A legtöbben az érzelmeik miatt írják alá a kötvényt. Félnek, hogy mi lesz a család anyagi biztonságával egy előre nem látható súlyos betegség esetén, ha egy váratlan tűzeset során porig ég a házuk, ha a síelés során eltörik a kulcscsontjuk.

A sztárok világában sem idegen a biztosítási kötvény. Julia Roberts például védjegyére, azaz a mosolyára kötött kötvényt 30 millió dollár értékben. Bruce Springsteen énekes és gitáros a nyakát, pontosabban a hangszálait biztosította le, amiért 1 milliót fizetett. Őket már csak a focisták szárnyalják túl: David Beckham 70 millió dollárra biztosította lábait, Cristiano Ronaldo őt is felülmúlva 144 millió dolláros biztosítást fizetett a jobb lábára. Ez meglepő lehet az „egyszerű halandó” számára, de ha belegondolunk, teljesen logikus lépés volt részükről, hisz féltik „munkaeszközüket”. Akadnak azonban olyan esetek, amik inkább meglepőek, mintsem lehetnek hasznosak a biztosított fél számára. Ilyen például Tom Jones esete, aki a mellszőrzetére kötött kötvényt 7 millió dollárért. Testrészeket ugyan hazánkban és a környező országokban nem lehet lebiztosítani, viszont egy csomó mást igen. A technológia fejlődésének köszönhetően a vállalatok adatbázisaira, drónokra már köthetünk kötvényt, sőt, még házi kedvenceinket is lebiztosíthatjuk.

Egy időben környékünkön sok biztosítási ügynöknek álcázott csaló tevékenykedett. Főleg életbiztosításokat kínáltak, azok ugyanis jóval drágábbak mint a vagyonra köthetőek. Az átvert polgárok aláírtak egy papírt, kifizették a biztosítás összegét, majd, amikor kár érte őket, nem tudták érvényesíteni a hamis szerződést. Az utóbbi évtizedben nemigazán hallani ilyen esetről, de a korábbi rossz tapasztalatok miatt többeknek megingott a hite a biztosítóvállalatokban és még ma is vannak olyanok, akik szerint teljesen felesleges életbiztosítást kötni, csak pénzkidobásnak tartják.

A vagyonbiztosítással más a helyzet, abban valahogy jobban megbíznak a polgárok. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Szerb Nemzeti Bank statisztikai adatai, melyek szerint tavaly 5,1 millióan kötöttek valamilyen fajta vagyonbiztosítást, míg 1,3 millióan életbiztosítást. A vagyonbiztosításba vetett nagyobb bizalomnak egyébként történelmi oka is lehet, ugyanis annak régebbi története van, mint az életbiztosításnak. Az első dokumentált modern kori kötvény Genovában íródott 1347-ben, amiben a kereskedő bizonyos díjszabás ellenében megtéríteni volt köteles egy hajó, illetve a rakomány tulajdonosának kárát, ha valami szerencsétlenség történne. Magyarországon egészen csak 1807-ben alapították meg a Bátorságosító Társaság néven futó biztosítási céget, ami szintén rakományok biztosítására vonatkozott.

Amíg biztosítócégnél dolgoztam, és az ügyfélnél felmerült a takarékossági életbiztosítás, gyakran elhangzott, hogy azért nem szeretné, mert nem akarja, hogy a rokonai rajta élvezkedjenek, legyenek inkább szomorúak, ha ő már nem lesz, illetve egyszerűen csak nem érdekelte, hogy mi történik majd a halála után. Ez is egy fajta hozzáállás, amit az ügynöknek tiszteletben kell tartania. Egy túlbuzgó ügynök azonban az ilyet nem hagyja annyiban. Megpróbálja megváltoztatni az ügyfél életéhez, a családjához való hozzáállását és lyukat beszélve a hasába nyaggatja. Nem is csoda, hogy Woody Allen így vélekedik a biztosítási ügynökökről: „Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok.”

Van abban valami, hogy túlbuzgóak, gyakran unalmasak ezek az ügynökök, túl sok információval próbálnak bennünket ellátni, de ez még nem kellene, hogy eltántorítson bennünket attól, hogy valamelyest biztonságban tudjuk magunkat, a pénztárcánkat és a családunkat. Egyszerűen csak menjünk be egy biztosítói székházba, keressük a pultnál ülő dolgozókat, kérjünk tőlük biztosítást, és a csalódás elkerülése érdekében olvassuk el az apróbetűs részeket.

Biztosítói körökben azt szokás mondani, hogy az a biztosítás a legjobb, amit nem kell kihasználni. Meglehet, kidobottnak tartjuk azt a pénzt, amit a ki nem használt kötvényre költöttünk, de jobb felkészülni a váratlan eseményekre, mint az, ha meglepetésszerűen ér bennünket a kár, vonatkozzon az az életünkre vagy a vagyonunkra. Meglehet, a kártérítési összeg nem vet véget halálesetkor a gyászunknak, vagy a bosszúságnak, amit akkor érzünk, ha baj történik a vagyontárgyainkkal, de nagy terhet vehet le a vállunkról, ha tudjuk, van miből fedezni a költségeinket.