Vannak bizonyos dolgok, amiket nem lehet a koronavírus-járványra fogni. Igen, enyhén szólva is rossz helyzetben van a turizmus, igen, a vendéglátóipar is most próbál kilábalni az eddigi veszteségekből, akárcsak a kultúrában dolgozók és még sorolhatnám hány iparágat, területet döngetett meg alapjaiban a világot érintő pandémia. A kór az ingatlanpiacra is kihatással volt. Korábban a lakások voltak vonzóbbak, viszont, akik eddig udvar nélküli lakóépületben éltek, elkezdték jobban értékelni a ház körüli teendőket csak azért, hogy pár négyzetméternyi szabadságot nyerjenek az udvaron egy esetleges következő kijárási tilalom idejére. Az a 65 évnél idősebb nyugdíjas, aki addig el akarta adni a kertesházát, hogy kényelmes lakásba költözzön, mára kétszer is meggondolja, hogy megszabaduljon-e lakhelye terheitől, ugyanis bezártsága idején rájött, milyen fontos számára az udvar.
Teljesen természetes jelenség, hogy ebben a helyzetben fordult a kocka a házak eladását illetően. A régebbi lakások négyzetméterenkénti ára, ha emelkedett is idén, az minimális volt, míg a kertesházak felértékelődtek. Nem is kicsit. Az országos statisztikai adatok szerint a járvány előtti árakhoz képest legalább 30–40 százalékos, egyes esetekben pedig akár 50 százalékos áremelésről is beszélhetünk, de olyan ingatlant is láttam, amelynek árát 100 százalékosra emelték. Szabadkán tavaly olyannyira nagy volt a kereslet a családi házak iránt, hogy idén júniusban jóformán a luxus kategóriába tartozó ingatlanok maradtak meg az ingatlanközvetítő cégek weboldalainak kínálatában, illetve a másik véglet ajánlata, azaz a majdhogynem lebontásra ítéltetett szerényebb házikók, amelyeknek megvásárlása esetén mélyen a zsebünkbe kellene nyúlni, hogy lakhatóvá tegyük.
Mint azt az írás elején említettem: vannak bizonyos dolgok, amiket nem lehet a járványra fogni. Indokolatlannak tartom például az építőanyag árának emelkedését. Persze a kereskedők állítják, sokkal nehezebb most importálni, mint a pandémia előtt. Egyik építőanyagot beszállító ismerősöm szerint a határhelyzet semmivel sem nehezíti a teherszállítók dolgát, azaz az anyag felvásárlási árára ez semmilyen hatással nincs. Az ilyen fondorlatos áremeléssel azonban már meg lehet magyarázni, miért kerülnek az új építésű lakások olyan sokba. Azok négyzetméterenkénti ára ugyanis meghaladja az 1000–1200 eurót Szabadkán, a fővárosban pedig akár a 2000 eurót is.
A régebbi építésű házak esetében többek között egyes ingatlanközvetítők is az építőanyag árának emelkedésével magyarázzák a piac átalakulását, ezért gyakran ők maguk javasolnak áremelést az eladónak. Tudni kell viszont, hogy az ingatlanügynök nem értékbecslő. Rendelkezhet ugyan ilyen fajta licenccel, de a legtöbbjüknek csak a munkájuk végzéséhez, az ingatlanok adásvételi ügyintézéséhez szükséges engedélye van. Így teljesen szürreális az, ha ők próbálják hasra csapva felbecsülni eladásra szánt ingatlanunkat.
Az emberek legtöbbjének anyagi helyzete változatlan vagy rosszabbodott a járvány kezdete óta, az alapvető élelmiszereknek is emelkedett az ára. A bankok értelemszerűen csak a bizonyítottan állandó jövedelemmel rendelkező polgároknak adnak ingatlanhitelt, így a kockázatos kategóriába tartozó munkavállalók, mint például a vendéglátóiparban vagy a turizmusban dolgozók, nem is vásárolhatnak házat vagy lakást a pénzintézetek segítségével. A házvásárlás viszont nem csak az ingatlan kifizetésével jár. Megannyi illetéket, adót, valamint a közjegyző, az ügyvéd munkáját is ki kell kifizetni, a lista pedig még itt sem ér véget akkor, ha bankhitelre vásárolunk.
Teljesen érthető az, ha valaki többet szeretne kapni az ingatlanjáért, hogy annak eladásával újba, számára jobba költözhessen. Mi is nemrég vagyunk túl a házvásárláson. Családi házat kerestünk a férjemmel, udvarral, több szobával, melléképületekkel, városi infrastruktúrával, távolabb, de nem túl messze a város központjától. Volt egy elképzelésünk arról, hogy milyen lakhelyet szeretnénk, de a korábban felsorolt lehetőségeket látva le kellett mondanunk bizonyos feltételeinkről. Végigböngészve a közvetítők honlapjának ajánlatait, a feltöltött fotók segítségével betekintést nyerhettünk a házak belső elrendezésébe, láthattuk, mely helyiségeket újították fel utoljára az ott élők, mik azok a bútorok, vagy nagy becsben tartott tárgyak, amiktől évtizedek után sem váltak meg az ott élők. Különösen a konyhákon és a virágoskerteken látszódott meg az a női kéz, ami otthont varázsolt a falakból. Az eladók szinte mindegyike 20–30 évig lakott azokban az ingatlanokban, ott nevelték fel a gyerekeiket, szépítgették, építgették lakhelyüket. A képek alapján még a család szokásairól, vallásáról, hobbijáról, munkájáról is ismereteket szerezhettünk. Rátaláltunk egy árverésre szakosodott internetes oldalra is, ahol olyan olcsó házakat kínálnak, amelyeket a bankok jelzáloggal terheltek, mert a tulajdonosaik nem törlesztették a kölcsönök által vállalt kötelezettségeket. Ezeket az ingatlanokat meglehetősen szívszorító volt végignézni, különösen akkor, amikor a lapozható albumban a gyerekszobák képeihez értünk. Csak találgathatunk, hogy milyen nehézségekbe ütközhetett a család, ami miatt a bank eladja a fejük fölül a házat. Egy életen át befektetett munkát egy drágább gépjármű áráért cserébe. Meglehet, én vagyok túl szentimentális, de már csak elvből sem akartam ilyen ingatlant.
Végül sikerült segítség nélkül olyan eladóra ráfutnunk, aki a járvány okozta változások ellenére sem akart módosítani, azaz emelni a háza árán, pont annyit kért, amiért egy kisebb lakást vehet. Ezt szinte hihetetlen szerencsének tartom, akárcsak azt, hogy a hitelkérelmünket viszonylag gyorsan elfogadta a bank.
Amikor az eladó először vezetett bennünket végig a szobákon, mindegyik helyiségről egy-egy ahhoz fűződő emléket, történetet mesélt el, a végleges adásvételi szerződés aláírása után pedig el is eredtek a könnyei. A szerződés szerint augusztus végéig kell átadnia nekünk a kulcsokat, de nem merem sürgetni a kiköltözéssel. Úgy érzem, hagynom kell neki időt, hogy elbúcsúzzon mindentől.
Na, viszont van egy olyan érzésem, hogy az őt követő mesterekkel már sokkal kevésbé leszek empatikus.
