Száztíz évvel ezelőtt vette kezdetét Szabadkán az eszperantó mozgalom, tíz évvel később, 1917-ben pedig megalakult a Magyar Országos Eszperantó Egyesület szabadkai csoportja is. Igaz, az alakuló ülésen mindössze tizenöten vettek részt, azonban ennél jóval nagyobb számban voltak azok a szabadkaiak, akik egyben eszperantisták is voltak, s a mai napig vannak olyanok, akik itt helyben tovább ápolják a mozgalom eszméit és őrzik a nyelvet.
Az eszperantót, mely mára a világ száz leghasználtabb nyelve között szerepel, Lazar Markovics Zamenhof lengyel orvos alkotta meg az 1880-as években. Az eszperantó, egy nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító nemzetközi mesterséges segédnyelv, mely főleg újlatin, germán és szláv nyelveken alapszik. Az eszperantó a legkönnyebben tanulható és egy politikailag semleges élő nyelv, mely túlmutat a nemzetkultúrák határain, és célja a béke és az emberek egymás közötti megértésének előmozdítása.
Dietrich Gyula: Jelenleg mintegy harminc eszperantista van Szabadkán (Fotó: Gergely Árpád)
Városunkban 1907 óta létezik az eszperantó mozgalom, amikor is az emberek elkezdték tanulni a nyelvet, bár ekkor még nem volt szervezetük. Az eszperantisták az akkori Zeneiskolában találkoztak, amelynek igazgatója úgyszintén eszperantista volt, és itt tartották az órákat, az összejöveteleket, tíz évvel később pedig hivatalosan is megalakult a szabadkai szervezet. A szabadkai Dietrich Gyula, aki maga is eszperantista, elmondta, kezdetben a gazdagabb rétegből származók tanultak eszperantóul, egyfajta sznobságból, felvágásból, majd a munkások körében terjedt el az eszperantó, és természetesen a zsidóság is használta segédnyelvet, hiszen Zamenhof maga is zsidó volt. A legismertebb eszperantisták egyébként a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a magyarok és a bolgárok voltak, illetve a japánok mellett a kínaiak, vietnamiak, kambodzsaiak is jól beszélték az eszperantót, s amikor találkoztak egymással, a zöld csillagban fehér „E” betűt ábrázoló jelvényről, amit az eszperantisták hordanak, felismerték és a nyelvnek köszönhetően megértették egymást.
Mint Dietrich Gyula rámutatott, az eszperantista előszeretettel fogadja a másikat, elkalauzolja, segítséget nyújt neki, s tulajdonképpen az emberszeretet hozza össze őket, erről szól ez a mozgalom, ahol nem számít ki honnan jön, kinek mi az anyanyelve, hiszen egy harmadik nyelven értenek szót egymással és segítenek az utazónak.
– A második világháborúig virágzott az eszperantó mozgalom, például a vasutasok által, akik sokat utaztak a nagyvilágban, és nekik fontos volt, hogy bárhol járjanak, meg tudják értetni magukat másokkal, de a fiatal sportolók, orvosok, jogászok körében is használatban volt az eszperantó. A fasizmus nem tolerálta azonban az eszperantót, már csak azért sem, mert egy zsidó ember találta ki a segédnyelvet, ezért egészen a háború végéig megszűnt minden aktivitás, az eszperantisták nem használhatták a nyelvet. 1945 után ismét erősen beindult a mozgalom, ismert személyek is tanulták a nyelvet, a szabadkai mozgalom pedig Székely Tibor vezetése alatt érte el virágkorát – mondta el Dietrich Gyula.
A szabadkai szervezet Székely halála után kezdett leépülni, és nagy csapás volt az is, hogy elveszítették a helyiségeket. Mára a szabadkai eszperantisták száma igencsak megcsappant, bár egy maroknyi ember még mindig rendszeresen találkozik egymással, saját helyiség hiányában azonban nincs állandó helyszíne a találkozóiknak és fizetniük kell a terembérletért, ami úgyszintén nehezíti az összejövetelek megtartását.
Dietrich Gyula hozzátette, az ő életében is voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem foglalkozott a nyelvvel, és ma már nem is beszéli olyan jól az eszperantót, mint egykor.
– Az eszperantó egyébként nagyon könnyen és gyorsan elsajátítható nyelv, és tulajdonképpen valamilyen formában mindenki beszéli ezt a nyelvet, hiszen tele van olyan szavakkal, melyeket más nyelvekből már ismerünk, úgyhogy a szavak mintegy felét kell csak megtanulni és a nyelvtan logikai alapokra épül fel, ezért könnyebb elsajátítani. Egy időben én is aktív eszperantista voltam, de mivel nem leveleztem, nem hallgattam a rádióműsorokat, nem beszéltem eszperantóul, a tudásom is megkopott. Eszperantisták ma is vannak Szabadkán, bár nagyon kevesen. Hivatalosan mintegy harminc tagot számlál a szervezet, és néhány ember időről időre találkozik is, ilyenkor beszélgetünk, barátkozunk, eszperantó nyelven énekelünk, és segítjük egymást a nyelv minél aktívabb használatában, de nagyban nehezíti a szervezet működését, hogy nincs saját helyisége, így többnyire a Szabadegyetemen szoktunk összejönni. Hamarosan megválasztjuk a szervezet új elnökét is, az elnökség pedig majd dönt a további aktivitásokról, remélhetőleg fellendül majd egy kicsit az eszperantó mozgalom és a szervezet tagsága bővül és fiatalodik is – tette még hozzá az eszperantista.
