A graffiti a street art, a köztéri művészet egyik ága, a graffitik zömét azonban a legtöbben egyáltalán nem tartják művészetnek, sokkal inkább vandalizmusnak. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy az emberek elítélik a graffitiseket, és nehéz is a közmegítélésen változtatni, hiszen a legtöbb esetben valódi rongálásról van szó. Szélsőséges focidrukkerek üzenetváltásába, perverz feliratokba, jelekbe, monogramokba, és szimbólumokba ütközünk úton-útfélen. Az összefirkált házfalak, buszmegállók, műemlékek, vagonok oldalát csúfító firkáknak pedig valóban nincs semmilyen művészi értékük, annál inkább bántják a jó érzésű emberek szemét és dühítőek.
Ilyen előzmények mellett nincs könnyű dolga azoknak, akik a legális graffitik készítésével foglalkoznak, s megpróbálják azt magasabb szinten művelni, melyek akár már komoly művészi értékkel is bírhatnak, s amelyek nem elcsúfítják, hanem éppen ellenkezőleg, megszépítik, feldobják a környezetet.
Szabadkán is számos graffitibe botlik az ember, és mindig üdítő változatosságnak számít, amikor a falfirkák helyett hatalmas, színes rajzok díszítik a falakat. Többet közülük Marko Stanković készített az elmúlt években, de nemcsak az utca őrzi festékszórójának nyomait, hanem számos beltéri helyiség, szoba, játékterem, zenei klub, kávézó, edzőterem falán is ott vannak a rajzai, s a graffitik sarkában az elmaradhatatlan Clown (Bohóc) aláírás.
Marko Stanković mindig is szeretett rajzolni, a graffitik világába pedig húsz évvel ezelőtt, iskolásként, Dejan Stojšićtyal való megismerkedése révén csöppent bele.
– Kezdetben a pincében gyakoroltam, majd természetesen kimentünk az utcára is. Akkor még azt hittük, hogy ettől vagyunk belevaló srácok. Később csatlakoztak hozzánk mások is, a város más részeiben graffitizőkkel is megismerkedtünk, akikkel volt néhány közös rajzolásunk is. Habár akkoriban ezek az emberek nagyon jó közösséget alkottak, idővel kettészakadt a társaság, úgynevezett legális és illegális graffitisekre, s amíg egyesek inkább sietve a gyárak és házak falaira, vagonok oldalára festenek, és pár perc alatt felfirkálnak valami egyszerűt, majd mielőtt lebuknának, elszöknek, addig mi, akik legális úton graffitizünk, nyugodtan, kapkodás nélkül, aprólékosan kidolgozva tudjuk elkészíteni a nagy rajzainkat. Sajnos mindig vannak olyanok, akik össze-vissza firkálgatnak, elcsúfítják a várost, egyúttal a legális graffitizők tekintélyét is teljesen lerombolják és rossz színben tüntetnek fel minket is, akik viszont mindig a ház tulajdonosának engedélyével vagy megrendelésre készítjük a rajzokat – mondja Marko Stanković.
A graffitik készítéséhez is szükség van rajztehetségre, fejben összeállítani a kompozíciót, érezni az arányokat, eltalálni a kontrasztot, az árnyékolást, a színeket, elsajátítani a különféle technikákat, megismerni az eszközöket, és mint minden területen, itt is folyamatosan tanulnia és fejlesztenie kell magát az embernek és természetesen komolyan kell hozzáállnia. Marko számára a rajzolás sokáig csak hobbi volt, azonban mára végre meg is tud élni belőle. A falrajzok készítését kikapcsolódásként éli meg, a legnagyobb szenvedélye és munkája azonban a tetoválások készítése. Mint mondja, korábban volt, hogy évi ötven vagy több graffitit is készített, de ahogy múlnak az évek és egyre több kötelezettsége van, már kevesebb ideje jut a graffitikre, így az idén eddig mindössze öt elkészítésében vett részt, a legutóbbi murált a Bajai út és a Mičurin utca találkozásánál rajzolta a barátaival, ott, ahol az egykori Vámház épülete állt.
– Különféle stílusok és irányzatok vannak a graffitin belül is, a feliratok között meg kell említeni a tagot, a bombot, az one linert, itt van a wild style, az anti style vagy a 3D. Én inkább karaktereket rajzolok new school formában, vagyis nagyok és hangsúlyosak a szemek, teltek az ajkak, nagy a fej, vékony a kar, tehát egy kicsit rajzfilmszerűek az alakok. Ezen belül is elsősorban női alakokat szeretek rajzolni, szeretem a derék vonalát, a szemeket és azt a különleges, nőkre jellemző finom kéztartást és az ujjakat megformálni, no meg valamiért nagyon vonzanak a koponyák, úgyhogy ezt is szívesen rajzolom. Az elmúlt években volt jó pár különleges megrendelésem, egyszer plafonra kellett festenem a világűrt, ami azért maradt meg az emlékezetemben, mert fizikailag nagyon megterhelő volt, és volt, hogy visszautasítottam a megbízást a téma vagy a motívum miatt, szurkolói vagy szélsőséges jellegű rajzokat viszont sosem vállalok, és az olyan felkérésre is nemet mondok, amikor fénykép alapján színes portrét kell készítenem, ehhez ugyanis nem értek – vallotta be a város Bohóca. – Ha megtetszik valahol egy fal, akkor bekopogok a tulajdonoshoz, és megkérdezem, hogy megengedi-e, hogy valamit felrajzoljak rá, amiért természetesen nem kell fizetnie semmit. Ha beleegyezik, akkor elkészítem a rajzot, ha azt mondja nem, akkor továbbállok, örömömre a legtöbbször nem utasítanak vissza, legfeljebb kikötik, hogy ne legyen semmilyen morbid vagy ijesztő motívum a falon. Ezenkívül számos alkalommal rendelésre is készítettem graffitit, ami így már némi pénzt is hoz a konyhára. Sajnos nálunk még mindig nem elfogadott a graffiti, egyszerű vandalizmusnak tekintik, holott nemcsak falfirkákat, hanem nagyon szép rajzokat is lehet készíteni, amelyek megtörik a szürkeséget és szebbé teszik a környezetet – mutatott rá Marko Stanković, és hozzátette, a graffitisek között is van mindenféle ember, más-más zenét hallgatnak, eltérő az öltözködési stílusuk, a munkájuk, az életvitelük, azonban ami közös bennük, hogy mindannyian egy kicsit lázadó szelleműek, ami arra készteti őket, hogy hallassák a hangjukat. Így aztán a graffitisek szüntelenül járják a várost, üres falfelületekre vadásznak, hogy otthagyják nyomukat, s könnyen meglehet, Clown és társai holnap önhöz kopogtatnak be, hogy engedélyt kérjenek és némi színes festékkel és fiatalos lázadással megtörjék a fal és az élet szürkeségét.
