2024. december 22., vasárnap

Közösségépítés lángossütéssel

Pénteken tartották meg a XI. Jótékonysági Buckai Lángosfesztivált Szabadkán

Pénteken immár tizenegyedik alkalommal tartották meg a Jótékonysági Buckai Lángosfesztivált Szabadkán, a Zorka helyi közösségben. A rendezvény célját Kudlik Zoltán, a fesztivál szervezője ismertette a sajtó képviselőivel.

– Ezt a fesztivált annak idején hiánypótló rendezvényként hoztuk létre, mivel a városnak ezen a részén semmilyen ilyen típusú rendezvény nem volt. Ez egy közösségépítő esemény itt a nyár közepén. Remek alkalom arra, hogy összegyűljenek a helyi lakosok. Az utóbbi években azonban már nemcsak a helyi lakosok jönnek el megkóstolni a buckai lángost, hanem a környező helyi közösségekből is, így a fesztivál már városi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát. Fesztiválunknak nemcsak szórakoztató jellege, hanem jótékony célja is van. A lángos eladásából befolyó összeget mindig valamilyen nemes célra fordítjuk. Volt már rá példa, hogy beteg gyermek gyógyítását támogattuk, vagy olyan a helyi közösségben élő családoknak segítettünk, akiknek leégett a házuk, de egyik évben a bevételből klímaberendezést vettünk a helyi orvosi rendelőnek, és vásároltunk tanszercsomagokat is az iskolakezdéshez. A rendezvény után a szervezőbizottság eldönti, hogy az idei évben mire fogjuk felajánlani a befolyt összeget – nyilatkozta a szervező.

A lángosfesztivált dr. Pásztor Bálint nyitotta meg (Molnár Edvárd felvétele)

A lángosfesztivált dr. Pásztor Bálint nyitotta meg (Molnár Edvárd felvétele)

A lángosfesztiválon összegyűlt közönséget Pletl Aranka, a VMSZ Női Fóruma zorkai helyi szervezetének elnöke köszöntötte, aki a lángos rövid történetét ismertette, hangsúlyozva, hogy a lángos jellegzetes magyar étel. Kudlik Zoltán beszédében köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, akik nélkül nem jött volna létre a fesztivál. Felszólalt továbbá Gyivánovity Dániel, a VMSZ szabadkai szervezetének újonnan megválasztott elnöke, aki kiemelte, hogy több mint harminc önkéntes munkájának köszönhető, hogy a több száz vendég el van látva lángossal. A fesztivált hivatalosan dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke nyitotta meg.

– Minden évben igyekszem ide eljönni. Ez azért van, mert Szabadka Város területén ez az egyik leginkább közösségépítő rendezvény, az egyik legtömegesebb rendezvény, és jótékonysági jellege miatt az egyik legkiemelkedőbb rendezvény. Éppen ezért támogatja örömmel ezt a fesztivált a város – méltatta a fesztivált a városi képviselő-testület elnöke.

A lángos eladásából befolyó összeget jótékonysági célra fordítják (Molnár Edvárd felvétele)

A lángos eladásából befolyó összeget jótékonysági célra fordítják (Molnár Edvárd felvétele)

A beszédek után színes zenés-táncos kulturális program vette kezdetét. A fesztivált utcabál zárta, melyen a magyarkanizsai Eridanus együttes húzta a talpalávalót.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A lángost több mint harminc önkéntes készítette (Molnár Edvárd felvétele)