A Dimitrije Tucović utcában ma-holnap befejezik a 7-es szám alatt levő régi épület homlokzatának felújítását, tudtuk meg Maglai Jenő től, a szabadkai képviselő-testület elnökétől. Kiemelte, a szabadkai önkormányzat a Városépítési Igazgatóságon keresztül a Dimitrije Tucović utcában lévő két épület, és a Korzón levő egy régi épület homlokzatának felújítását végezte el.
– A Városépítési Igazgatóság 20 millió dinárt ruházott be ezekbe a felújításokba. A munkálatok értékének ötven százalékát az épületek lakói, illetve használói fizették, a másik felét pedig a városi költségvetésből különítettük el, annak az akciónak a keretében, ami szerint a szabadkai önkormányzat minden régi épület homlokzatának felújítását el szeretné végezni a város központjában – hallottuk Maglai Jenőtől, majd hozzátette: – A Dimitrije Tucović utcában a 7-es és a 12-es házszám alatt levő épületeknél nemcsak a homlokzatot, hanem a tetőszerkezetet is felújították. Ezek a munkálatok épületenként 6 millió 300 ezer dinárba kerültek. Míg a Korzó 5-ös szám alatt levő, az adóhivatal épületének felújítása 9 millió 900 ezer dinárba került – mondta.
Maglai Jenő elmondta, hogy idén az épületek felújítására 20 millió dinárt különítettek el. De még nem tudják, hogy ebből mely épületek felújítását tudják majd elvégezni.
– Tárgyaltunk, és remélem megegyezésre jutunk a tartományi illetékesekkel, hogy idén elkezdhessük a Zeneiskola homlokzatának felújítását, ami komolyabb beruházást követel meg – emelte ki.
Újságírói kérdésre, miszerint mennyire befolyásolja az igazgatóság munkáját az, hogy a szabadkai képviselő-testület legutóbbi ülésén nem fogadták el ennek a közvállalatnak a munkatervét, Maglai Jenő elmondta, hogy a költségvetésből elkülönített eszközök lehetővé teszik a vállalat működését. Vélemény szerint hamarosan ennek a tervnek az elfogadására is sor kerül.