A hétvégén tartják Ludason a falu napját, amely során számos rendezvényre kerül sor.
Szombaton reggel 6 órától vásárt tartanak a vásártéren, majd pedig fél kilenctől ugyanitt és az iskola udvarán is a ludasi sokadalmi játékban vehetnek részt, illetve tekinthetik meg az érdeklődők. Délután 6 órakor helyezik el a falu életében igen nagy szerepet játszó Új sori út alapkövét. Ez után pedig fél héttől elkezdődik a fokhagymafesztivál. Fellép a Ludas Matyi Művelődési Egyesület, valamint bemutatkoznak a külföldi ludasi vendégek, akik a Heves megyei Ludasról, illetve az erdélyi Marosludasról érkeznek.
Este 9 órától hajnalig tartó mulatságon vehetnek részt a mulatozni vágyók, akiknek a talpalávalót a Csókai Alföldi fiúk húzzák.
Vasárnap délelőtt 10 órától a ludasi Szent Katalin templomban tarják az ünnepi szentmisét, illetve a kenyérszentelést.