A szabadkai Vöröskereszt vízi mentői ügyeltek a hétvégén az evezős Balkán-bajnokság részvevőinek biztonságára Palicson. Az idén ez volt a harmadik evezősverseny, amikor ők őrködtek a fiatal versenyzők biztonsága felett, hiszen ügyeltek az országos, illetve a nyílt evezős versenyen is. A Vöröskereszt vízi mentői ugyanis úgy döntöttek, hogy amennyiben nem jelzik a fürdőhelyek, hogy igénylik a munkájukat, ilyen nagyszabású eseményeken használják fel tudásukat, illetve az általános iskolásoknak tartanak előadást a biztonságos fürdőzésről.
Szendi Zsolt, a szabadkai Vöröskereszt szakembere, illetve a Szerbiai Vöröskereszt vízimentő-kiképző központjának vezetője elmondta, elvárják, hogy a fürdőhelyek még a fürdőidény előtt jelezzék igényüket a szolgáltatásaikra, ugyanis, mint kiemelte, képzett embereket kell kikészíteniük erre a feladatra.
– Vízi mentőink a palicsi Evezős Klubbal való jó kapcsolatnak köszönhetően önkéntes alapon vállalták a regatta biztonságának felügyeletét. Már 7-8 éve együttműködünk a klubbal, azzal, hogy idén több emberrel és nagyobb felszereléssel készültünk. Szükség is volt rá, hiszen az időjárás miatt megnőtt a baleset veszélye is. A 2 kilométeres távon csak az utolsó 200–500 méter hosszon kellett volna ügyelnünk, de mivel nagyok voltak a hullámok, a bírói, követő csónakokban is ügyeltek vízi mentők. Több alkalommal is megtörtént, hogy a résztvevők belefordultak a vízbe, de egy alkalommal az egyik nyolcasból az egyik evezős fiút is ki kellett vinnünk a partra, mert megfagyott a lába. A parton felmelegítettük, és jobban lett. A három nap alatt 7 vízi mentőnk, 4 elsősegélyes aktivistánk ügyelt a fiatal evezősök biztonságára. És hogy minél gyorsabban tudjunk segíteni, egyik vízi mentőnk motorral követte a versenyt – tudtuk meg Szendi Zsolttól.
Szendi Zsolt elmondta, hogy a vízi mentők októberben tartják ugyan az évzárót, már decemberben nekilátnak a következő évi munka megszervezésének. Mint kiemelte, minden évben azon dolgoznak, hogy vízi mentőiket a legsokoldalúbban képezzék ki, így amennyiben a jövő évi fürdőidényben nem tartanak igényt a szolgáltatásaikra, akkor is nagy erőkkel vetik magukat a munkába.