Szombaton a Közegészségügyi Intézet, a szabadkai Gyógyszertárak, a Betegségmegelőző Központ, az Egészségházak, a Vöröskereszt és a fiatalokkal foglalkozó központ különböző programmal készül. Vagyis a szakemberek megmérik az érdeklődők testsúlyát, vérnyomását, vércukorszintjét, koleszterinszintjét, illetve orvosi tanácsot is adnak a polgároknak a Galleria Hotel előcsarnokában, délelőtt 10 órától délután 13 óráig. A vizsgálatokat pedig színes, zenés program követi.
Zorica V. Dragaš, a Közegészségügyi Intézet szakembere elmondta, hogy a világon a legelterjedtebb betegségek a szív és érrendszeri betegségek. Nagyon sok ember hal meg ilyen probléma miatt, ugyanakkor pedig megelőzhető lenne.
Dragica Kovačević Berić, a betegségmegelőző központ vezetője kiemelte, a központ Szabadka község területén évente megközelítőleg 450 személyt jegyez fel, akik szív és érrendszeri problémával küszködnek. Az észak-bácskai körzetben mintegy 130–140 személy hal meg ebben a betegségben. A férfiak körében a leggyakoribb ez a betegség, főként az 55–59 éves férfiakat veszélyezteti.
– Egyáltalán nem ritka, hogy a 30 évnél idősebb, vagy a 30 évnél fiatalabb férfiaknál diagnosztizálják a szív és érrendszeri betegséget. A legfiatalabb férfi betegünk 24 éves – emelte ki Dragica Kovačević Berić.
Mint arra a szakemberek rámutattak, éppen a veszélyeztetett korcsoport miatt, elsősorban a 40–50 éves lakosság látogatására számítanak, de minden érdeklődőt szívesen látnak, hogy ezúton elvégezhessék az ingyenes vizsgálatokat.