Petar Glavaški, a Vetprom gyógyszerészeti vállalat igazgatója alkalmi beszédében kiemelte, örül annak, hogy a kórház 167. évfordulója mellett egy új gyógyszertárral ünnepelhetik meg vállalatuk fennállásának 60. évfordulóját is.
– Ezt az objektumot 20 nap alatt építették fel a mesterek. Megközelítőleg 100 ezer eurós befektetésről van szó, ami nem kis összeg, de abban reménykedünk, hogy nekünk is kifizetődő lesz, és a polgároknak is a hasznára válik egy ilyen gyógyszertár, hiszen mindent megtalálhatnak nálunk – emelte ki Glavaški. Megtudtuk továbbá, hogy a Vetprom stratégiai partnerséget alakított ki az Azohem vegyipari üzemmel, ami lehetővé teszi, hogy Longa Vita programjukkal sikert érjenek el a piacon.
Dr. Goran Bićanin elmondta, hogy 167 évvel ezelőtt kezdte el működését az első polgári kórház. Azóta számos változáson ment keresztül. Mint kiderült, egy gyógyszertárra is igényt tartanak a pácienseik, ennek tettek most eleget.
– Ez is csupán egy lépés előre, amely megmutatja, hogyan kell egy korszerű kórháznak kinéznie – mondta a kórház igazgatója.