A Szabadkai Közkórház felújítási munkálatai már három éve húzódnak, és úgy tűnik, a kivitelező korábbi ígérteinek ellenére, ez év végéig sem fejeződnek be, csupán egyes osztályokon. Míg korábban dokumentációs problémák hátráltatták a munkálatokat, majd a kivitelező a fizetőeszközök érkezésével volt elégedetlen, többször is kitolták a határidőket. Majd a kórház vezetősége az elvégzett munka minőségében is talált kivetnivalót. Azóta is fúrnak, kalapálnak a kórház területén az építőmunkások.
– A régi sürgősségi osztályon a padlót újítják fel, ami október végére készül el. Ez után áthelyezzük a laboratóriumot az új helyre, az első emeletre, és csak ez után tudjuk a régi laboratóriumot felújítani. És itt vannak az új neurológiai és sebészeti klinikák. A munkálatok mind összefüggnek. Ahhoz, hogy mi beindítsuk a poliklinikai részlegeken a délutáni váltást, illetve, hogy a napi beosztást ne kelljen felbontani a kórház központi részében, amely tulajdonképpen a kórház fekvőbetegeket ellátó része, először a poliklinikai részleget kell befejezni. Nem lenne logikus vegyíteni a poliklinikai pácienseket a fekvőbetegekkel. Minden emeleten van egészségügyi rendelőnk. A gyermekrendelő a 8-dik emeleten, a neurológiai rendelő a 7-en és így tovább. Elképzeléseim szerint a kórház központi részét mentesíteni kellene a bejáró betegektől. Ezért tartom jó ötletnek, hogy először a poliklinikai részlegeken fejezzék be a munkálatokat. Sajnos azonban ezek a munkálatok már harmadik éve húzódnak, azoknál pedig, akik ezt megsürgethetnék, a panaszaink süket fülekre találnak – emelte ki a kórház igazgatója. Majd még hozzátette, elvárásai szerint ebben az évben befejezik a munkálatokat a röntgenosztályon, a régi sürgősségi osztályon, valamint az új laboratórium kialakítását is befejezik.
– Ám a régi laboratórium felújítása, ahol a sebészeti és a neurológiai részleg is van, már nem biztos, hogy az idén elkészül – tette hozzá dr. Bićanin.