Az Ifjúsági Munkaközpont vezetésével és az ifjúsági és sport minisztérium támogatásával tegnap Szabadkán tartották az ifjúsági szervezetek az első kerekasztal-beszélgetést, amelynek célja a fiatalokkal foglalkozó szervezetek összefogása és az ifjúsági munkát gyakorlók nemzeti szervezetének megalapítása. Ebben a projektumban 25 civil szervezet vesz részt az egész ország területéről, akik régiónként ismerkedhetnek meg az ifjúsági munka fogalmával és elvárásaival.
Kiemelte, hogy ebbe a munkába minél több embert be szeretnének vonni, hiszen nagyon sokan foglalkoznak fiatalokkal, jelentős mértékben hozzájárulnak a civil szektor fejlesztéséhez és demokratizálódásához, illetve segítik a fiatalokat az önállósulásban és a társadalmi életükben.
– Ezektől a tanácskozásoktól várjuk azt is, hogy szakmaként ismerjék el az ifjúsági munkát. Csak az Ifjúsági Munkaközpontban 226 személyt képeztünk ki az elmúlt hét évben. Az utóbbi két évben pedig azon dolgozunk, hogy lehetőség nyíljon a specializált képzéshez is ezen a területen. Az egész program egy svédországi egyetemen keresztül működik – tudtuk meg Srđan Nikolićtól. Rámutatott, hogy az ifjúsági munkásokra azért van szükség, hogy megőrizzék a fiatalok és a gyerekek jogait például a színvonalas oktatásban. Ehhez egy etikai kódexre is szükség volt, amit egyrészt az elmúlt évek alatt szerzett tapasztalatok, másrészt pedig az észak-írországi modellből átvett alapelvek alkotnak.
– Az elmúlt időszakban a fiatalok kerültek előtérbe Szerbiában, amire az elmúlt 10–15 évben nem volt példa. Ez nagyon fontos, hiszen egy állam jövője a fiatal munkaerőtől függ. Sajnos nálunk nagyon sok probléma van, hiszen gondot okoz a fiatalok körében az első elhelyezkedés, mert tapasztalatot várnak el a munkaadók, vagy különböző képzéseket, illetve olyan elvárásokat támasztanak a fiatalok felé, amit nem tudnak teljesíteni. Gondok vannak az egészségüggyel is, hiszen a fiatalok nem elég tájékozottak, nem tudják mi károsítja az egészségüket, jelen van a körükben az alkoholizmus, a kábítószer, a fiatalkori bűnözés. Ezekkel a gondokkal küszködnek azok az országok is, akiknél fejlett az ifjúsági munka, sajnos nekünk sem sikerül majd minden fiatalt átnevelni, de megpróbálkozhatunk vele. Például az én korosztályomból a fiatalok külföldön próbálnak szerencsét, mert itt nem látják a lehetőséget a fejlődésre – emelte ki Srđan Nikolić, majd hozzátette: – Ezért fontos, hogy foglalkozzunk a fiatalokkal, és elfogadott helyet kapjunk a társadalomban, akár önkéntes munka végzésével – mondta.