A szabadkai Regionális Gazdasági Kamara az elkövetkező évben is a többi hazai, illetve külföldi kamarával a kapcsolatok fenntartását illetve a kapcsolatok felépítését tűzte ki célul. Azon dolgoznak majd ezek után is, hogy minél több vállalat mutatkozhasson be a különböző gazdasági vásárokon, hallottuk Edelényi Istvántól, a szabadkai Regionális Gazdasági Kamara titkárától a kamara tegnapi évzáró ülésén.
Nagy Ferenc, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulja
Edelényi István elmondta továbbá, hogy a következő évre a tagsági díjakat úgy szabták meg, hogy az ne legyen megterhelő a vállalatok számára. A tagsági díjakból 34 millió dináros bevételre számítanak, illetve a további bevételeket a szolgáltatásaikból remélik. Egyedüli kötelezettségük az új épület megvásárlása miatt van, amire a banktól 150 ezer eurós kölcsönt vettek fel. A törlesztését jövőre kezdik, mégpedig 6 millió dinárt szántak az első részlet törlesztésére, a kölcsön jelentős részét a Corvin Mátyás utcában levő régi épület eladása után tudják visszafizetni.
Az ülésen kiosztották a Regionális Gazdasági Kamara éves díját, amit az idén az Alpak Kft., a Fornetti Kft., az Agria Kft., a Termovent SC és a Vinum Kft. kapta. Az Arany Híd díjat pedig Nagy Ferencnek, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzuljának ítélték oda.
– Le kell ülni a vállalkozóknak, több ismeretet kell adnia egymásnak a két félnek, bővíteni kell a vállalatok közötti kapcsolatot. Hála Istennek, úgy érzem, hogy az utóbbi néhány hónapban aktív lépéseket tett a gazdasági kapcsolatok irányába Magyarország és Szerbia, a kormányelnöki találkozóktól kezdve, a szakállamtitkári találkozóig. Felélénkült a két ország között az üzleti tanács működése. Közeledik az Európai Unió és a feladatunk továbbra is az, hogy tájékoztassuk a vállalkozókat. Ez a nagyszerű kitüntetés rámutat arra, hogy igenis a vállalkozót meg kell keresni, biztatni kell, hogy ne féljen, ez a lehetőség, ki kell használnunk, mert ha nem használjuk ki, az Európai Unió elmegy mellettünk – emelte ki Nagy Ferenc.