Sikerült!
A polgárok szava mégiscsak sokat ér, adnak a véleményükre, sőt, meg merem kockáztatni, félnek tőlük a hatalmon lévő politikusok. Ez volt az első gondolatom, amikor tegnap kicsivel délután egy óra előtt megérkezett a szerkesztőségünkbe a szabadkai tervbizottság közleménye, miszerint ők már a nyilvános ülést megelőzően ellenezték a tervezetet.
A következő gondolatom már nyomdafestéket nem tűrő, de megpróbálom kulturáltan megfogalmazni. Felmerül a kérdés, hogy ha igaz az, amit a tegnapi közleményben állítanak, akkor vajon miért nem ezzel álltak a polgárok elé a keddi nyilvános ülésen? Ahelyett, hogy megnyugtatták volna őket, hogy semmiképp sem kerülhet elfogadásra a tervezet ebben a formában, lekezelőek, beképzeltek voltak, csürheként kezelték azokat az embereket, akiknek, még ha csak közvetve is, de a pozíciójukat köszönhetik. A tervbizottság tagjai sokadik kérésre álltak csak fel, hogy megmutatkozzanak a polgárok előtt, az elnöklő és a tervező pedig minősíthetetlen módon viselkedtek. Semmi sem utalt arra, hogy nem értenek egyet a tervezőkkel, arra pedig végképp nem, hogy ők is, akárcsak a város arculatának megőrzését oly fontosnak tartók, ellenzik, hogy ezeket az egyszintes házakat lebontsák.
A polgárok úgy tűnik erőre kaptak, összefogtak. Valóban figyelemre méltó volt a nép ereje, valóban forradalmi hangulat uralkodott kedden a városházán. Remélhetőleg nem mindenki csak a saját kis háza, portája védelmében volt ott, hanem fontos neki az, hogy ha kilép a kapun, a város utcáin, terein és parkjain végigsétálva otthon érezze magát. Hiszen ezeket a házakat a mi őseink építették, éveken át, kétkezi munkával, s ezeknek az értéke össze sem hasonlítható az újgazdagok által néhány hónap alatt felhúzott összkomfortos lakásokkal. Ezt azonban az urbánus barbárok nem érthetik.
