2024. december 22., vasárnap

Dr. Pásztor Bálint: Eredményes a városvédelmi küzdelmünk

– Végérvényesen megvédtük a szabadkai Radić fivérek utcát és vele a város látképét – írja Facebook-bejegyzésében dr. Pásztor Bálint, majd rámutatott, hogy 2020 előtt épületeket romboltak a, sokuk szerint, legszebb szabadkai utcában.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette: a párt kormányzati szerepvállalásának és a kitartó önkormányzati munkának köszönhetően tegnap a szerbiai kormány határozatával műemlékké – jelentős kultúrtörténeti tájegységgé nyilvánította az utcát.
– Ez azt jelenti, hogy védelme kormányhatározaton alapszik, és minden városrendezési tervet vele összhangban kell meghozni. Ott minden építkezés, változtatás kizárólag a Községközi Műemlékvédelmi Intézet feltételei szerint történhet – írta posztjában dr. Pásztor Bálint.
Rámutatott, hogy megállították a városrombolást, keretek közé szorították a korszerűnek nevezett „paloták” térfoglalását, bővítették a városmagot, és még tovább fogják a Zrínyi és Frangepán, a Tolsztoj vagy a Henryk Sienkiewicz utca környékével, ahol hasonló századfordulós bérházak és más olyan épületek vannak, amelyek Macskovity Titusz vagy Salgó Mátyás vagy más építészek műremekei.
– Minden műemlékvédelmi szempontból jelentős épület pótolhatatlan, a város lelke pedig megismételhetetlen! Ezért küzdünk kitartóan, ha sokan is vannak, akiket kizárólag a befektetők érdekeinek kiszolgálása vezérel! Folytatjuk! – zárta gondolatait a pártelnök.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: műemlékké – jelentős kultúrtörténeti tájegységgé nyilvánították a Radić fivérek utcát Szabadkán (Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala)