A nyáron egy budapesti filmes stáb arra kért, keressek egy fiatal, rátermett újságírót, aki segíti majd munkájukat a terepen. Én azonnal Fehér Mártára gondoltam és továbbítottam a javaslatomat. Postafordultával jött a válasz, hogy fiatalabbra gondoltak. Én kitartottam Márta mellett, mondván, lehet, hogy fiatalabbat találtok, de odaadóbbat, lelkesebbet és olyan újságírót, aki jól ismeri a Vajdaságot, nem. Hittek nekem és Márta dolgozott a stábbal, a rendező nagy örömére. Később csak sorjáztak a dicsérő levelek, hogy a lehető legjobb embert kapták segítőnek.
Márta meg nem hitte el, hogy ő bekerülhetett egy ilyen produkcióba. Amikor találkoztunk, megkérdezte, miért rá esett a választásom. Elmondtam neki őszintén, amit gondolok róla. Ő az egyik legjobb újságíró a Vajdaságban, szakmailag felkészült, megbízható, alapos, elkötelezett a hivatása iránt, remek ember és azon kevesek közé tartozik, aki nagyon szereti az embereket és nagyon szereti Vajdaságot.
Meghatódott, nem hitte el, amit mondok. Nem hitte el magáról, hogy kiváló újságíró. Szerény volt, tapintatos, és mint minden jó újságíró, kíváncsi.
Az újságírásban egymás között pontosan tudjuk, kinek mennyit ér a bőre. Az olvasó is tudja. Az övé nagyon sokat ért.
Mennyi mindent meg kellett volna még írnia!
Nyugodj békében, Márta!
