A Riparia Természetbaráti Egyesület 1999-ben alakult meg és 2000-ben jegyezték be. A szervezet azóta számos projektumot valósított meg az aktív környezetvédelem, valamint a lakosság oktatása, nevelése területén. Az egyesület munkájáról Szekeres Ottó elnökségi taggal beszélgettünk.
Szekeres Ottó (Fotó: Benedek Miklós felvétele)
Hogyan indult a Riparia története?
– Egyesületünket az ezredfordulón 20–30 éves fiatalok alapították, olyanok, akik ezt megelőzően már hosszú éveken keresztül aktívak voltak a természetvédelem terén. Az elsődleges céljaink között szerepelt az aktív természetvédelem, a lakosság oktatása, és szerettünk volna a döntéshozókra is kihatni. Az egyesület megalapításakor egészen más pályázati lehetőségeink voltak, mint ma, és a kezdetekben sokkal több időt töltöttünk az aktív munkával, mint amit a pályázatok „lepapírozására" fordítottunk. Ma már néha úgy érezzük, hogy bizonyos projektumok esetében csak az a fontos, hogy a papírok rendben legyenek. Kicsit úgy érzem, az egyesületünk igyekszik is ebből kimaradni, továbbra sem nyertünk hatalmas pályázatokat, viszont az elvégzett munka szempontjából, az eredményeink alapján az ország öt legsikeresebb természetvédelmi egyesülete között vagyunk. Az évek során több ezer fő vett részt a munkánkban. Elsősorban regionális egyesület vagyunk, és a tagjaink, aktivistáink legtöbbje helybeli, de az ország más területéről, ezenkívül külföldi önkénteseink is vannak. Az egyesület magját egy nagyon jó szakmai csapat alkotja, amely tudja mozgatni a lelkes aktivistákat.
Melyik volt az egyesület első nagyobb projektuma?
– Egyesületünk rengeteg önkéntes munkával működött és működik. Az első projektumunkkal, amellyel pénzt is nyertünk, egy illegális szemétlerakót számoltunk fel. Palicson az egyik kutatóhelyünkhöz közel volt egy illegális szemétlerakó, amit egy évig zajló projektummal sikerült megszüntetnünk. A területen árkokat ástunk, hogy ne lehessen tovább odahordani a szemetet, a gyepesítés és a fásítás-bokrosítás is jól sikerült, most viszont ott tartunk, hogy az a terület, amit mi verejtékes munkával megtisztítottunk, le lesz tarolva, és parkoló vagy golfpálya lesz rajta.
Melyik programot tekintik a legnagyobb sikerüknek?
– Vannak olyan programjaink, amelyek éves rendszerességgel valósulnak meg, mint például az ökológiai oktatótáborok, amelyek korábban három helyszínen zajlottak, emellett a palicsi madárszigetek karbantartása is húsz éve tartó aktivitásunk. A legsikeresebb pedig mindenféleképpen a szalakóta védelmi program, amely 2003-ban indult. Ennek a programnak országos szinten mi vagyunk a koordinátorai, és azóta 15 civil szervezet és intézmény kapcsolódott be. A szalakóta egy viszonylag nagy méretű, odúban költő madárfaj, amely ragaszkodik a gyepterületekhez, az olyan füves élőhelyekhez, amelyek fákkal, facsoportokkal vannak tarkítva. A gyepes területeken találja meg könnyen a zsákmányállatát, amelyet nagyobb méretű rovarok, illetve kisebb méretű gerincesek jelentik. Valamikor száz évvel ezelőtt a Duna–Tisza közén mindössze hat százalékot tett ki a művelt területek aránya, ma viszont már a gyepes területek aránya van hat százalék alatt, tehát a szalakóták szempontjából egy nagyméretű élőhely-zsugorodás történt. Másrészt az erdőgazdálkodás számára nemkívánatosak az öreg és odvas fák, ami az odúban költő madárfajokat rosszul érinti. A szalakóta egy másodlagos odúfoglaló faj, vagyis nem tudja maga elkészíteni az odúját, így ezt a munkát a harkályfélék végzik el, és közülük is csak három nagyobb méretű faj képes akkora odút vájni, amibe a szalakóta is be tud költözni. A program elején megnéztük, hogy bizonyos mesterségesen elkészített odúfajtákat elfoglalnak-e a szalakóták. Majd végigkövettük, hogy mely területeken jegyeztek fel szalakótaköltéseket, és ezeket próbáltuk felkutatni, és megnézni, hogy alkalmasak-e még arra, hogy szalakóta-élőhelyként működjenek, és kihelyeztük az odúkat. Mindeközben felkerestük a helyi önkormányzatok képviselőit is, hogy szigorúbban vegyék a facsoportok, fasorok védelmét, és konferenciákon keresztül próbáltuk nyilvánvalóvá tenni, hogy mi a jelentősége egy ilyen faj megóvásának. A szalakótaállomány a tervek szerint növekedett, és az egykori 15 költőpárból álló állomány mára 360 párra növekedett. A legerősebb állomány a szabadkai puszták és tavak környékén van, de gyakorlatilag Vajdaságban már az összes élőhelyen megtalálható, közép-Szerbiában pedig három elszigetelt, stabil állományt tartunk számon.
A madárgyűrűző táborok több évtizede vonzzák a fiatalokat a Ludasi-tó partjára (Fotó: Benedek Miklós felvétele)
A jövőre nézve terveznek-e nagyobb projektumokat?
– Ragaszkodunk a régi programjainkhoz, és azokat szeretnénk a jövőben is folytatni. Mindezek mellett viszont olyan irányú tevékenységbe szeretnénk belefogni, amivel meg tudjuk oldani a vízhiányt. Tisztában vagyunk vele, hogy ehhez kevesek vagyunk, de úgy érezzük, a tudásunk segíthet más szervezeteket, intézményeket, akik elég nagyok ahhoz, hogy levezényeljenek egy ilyen programot. Az utóbbi években sok kis természetes és mesterséges tavacska kiszáradt, aminek oka nyilvánvalóan a talajvíz szintjének csökkenése, és ez utóbbi emberi tevékenység következménye. Nem szabad hagynunk, hogy a lehulló csapadék pillanatok alatt átmenjen az országon és elfolyjon a Fekete-tengerbe, hanem igyekeznünk kell minél tovább itt tartani, de ehhez országos és Kárpát-medence szintű együttműködésekre van szükség.
