Nicolae Iorga (neve Nicolas Jorga alakban is előfordul) a két világháború közötti Románia politikai és tudományos életének jeles képviselője volt. 1871-ben született. A román középkori történelem szakértőjének számított. 1907-ben képviselővé választották, és a parlament tagja maradt, annak 1938-as feloszlatásáig. 1931 áprilisában Románia miniszterelnökévé nevezték ki. Iorga az év novemberében egy nyúlfarknyi időre Szabadkán is megfordult.
Erről a Napló (a korábbi Bácsmegyei Napló) 1931. november 13-ai, pénteki számában olvashatunk részleteket.
„A Páris és Bukarest között közlekedő Szimplon-expressz hálókocsijában utazott Jorga Nikola, felesége és egy román parlamenti képviselő társaságában. Az expressz menetrendszerű pontossággal 11 óra 4 perckor futott be a szuboticai pályaudvarra. A hálókocsi kalauzánál érdeklődtünk Jorga után. A kalauz »beismerte«, hogy Jorga is az utasok között van, de előre figyelmeztetett, hogy nem fogad bennünket Románia miniszterelnöke, mert beteg, influenzában van, s emiatt az egész úton nem fogadott újságírót. Az újságírók azonban ennek ellenére bejelentették magukat. Egy magas termetű ur jött ki a kupéból a kalauzzal. Nagyon szimpatikus ember volt és lekötelező mosollyal adta tudtunkra:
– A miniszterelnök nagyon sajnálja, hogy nem fogadhatja az urakat. Kénytelen ezt tenni, mert beteg és annyira meghült és rekedt, hogy nem bír beszélni.
Minden magyarázkodás hiábavaló volt, az ur, aki Andone Ehemale parlamenti képviselőnek mondta magát, mindenképpen érvényt akart szerezni Jorga üzenete mellett. Az újságírók az utolsó fegyverhez folyamodtak:
– Kérem szíveskedjék megmondani a miniszterelnök urnak, hogy személyes ismerősei vagyunk és legutóbb akkor találkoztunk, amikor Jorga még csak mint miniszterelnök-jelölt, Athénbe utazott a bizantológusok világkongresszusára egy évvel ezelőtt."
Az érv, úgy tűnik, hatott, ugyanis Iorga fogadta az újságírókat, de helyette felesége szólalt meg.
„– Amint látják, férjem ebben a meleg kupéban is állig begombolt bundában ül. Nagyon megfázott az úton és annyira berekedt, hogy nem tud beszélni. Nem is szabad neki. Egyébként egész Páristól idáig nem fogadott újságírókat sem senki mást. Pedig Velencében és Zagrebban igen sok újságíró várta a pályaudvaron. Sajnos nem beszélhet és az urakat is csak kivételesen fogadta. Egyébként párisi utazása magánjellegű volt – mondotta Jorgáné és ehhez bólintott is Jorga.
A Sorbonon öt történelmi előadást tartott a férjem, mint minden évben és most miután Párisban volt, látogatást tett Doumer francia köztársasági elnöknél, akinél megválasztása óta első ízben tisztelgett, majd Laval miniszterelnöknél, Briand külügyminiszternél és más államférfiaknál, jó barátainál, tanároknál...
– Igen – mondotta helyeslőleg Jorga.
Ezután a miniszterelnökhöz fordultunk és azt kérdeztük mennyiben igazak azok a hírek, hogy kölcsöntárgyalásokat folytatott Párisban?
– Nem folytattam.
– Igaz, hogy kormányrekonstrukció lesz Romániában?
– Nem tudom. Erről nem nem nyilatkozhatom most. Ez kényes kérdés...
Látszott, hogy nehezére esik a beszéd, ezért szó nélkül még mielőtt az obligát kérdést feladtuk volna, Jorga saját kezűleg írt az újságírók blokkjába néhány sort:
– A legszebb érzéseket őrzöm szövetségesünk, a jugoszláv nép iránt és kívánom, hogy a gazdasági és főleg az erkölcsi kapcsolatok minél szorosabbak legyenek."
Ezzel a beszélgetés véget ért, de az újságírók még pár szót váltottak a Iorgát kísérő képviselővel is.
„– Mi most sietünk haza, mert vasárnap megnyílik a román parlament téli ülésszaka. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a román politikai élet, amely igen mozgalmasnak ígérkezik.
– Milyen lesz a román trónbeszéd – kérdeztük Jorga bizalmasát, aki egyébként a miniszterelnök szűkebb politikai környezetébe tartozik.
– Ezt nem lehet pontosan tudni. Annyit mondhatok, hogy Jorga elutazása előtt megadta a direktívákat a minisztertanácsnak a trónbeszéd előkészítésére és valószínű, hogy a román király felhívására fog a trónbeszédben intézni a pártokhoz, hogy a román gazdasági élet ujjáépítése érdekében munkálkodjanak együtt."
A román miniszterelnök mintegy harminc percet töltött városunkban. 1932 májusában benyújtotta lemondását és visszatért a tudományos életbe. 1940-ben, mivel ellenezte a királyi diktatúrát, a fasiszta Vasgárda tagjai otthonából elrabolták és kivégezték.
