Százhetvenkét évvel ezelőtt, ezen a napon zajlott le a kaponyai csata, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legjelentősebb szabadkai eseménye. A Gaál László alezredes vezette honvéd csapatok Szabadka és Bajmok között, a kaponyai csárdánál győzelmet arattak a Szabadka elfoglalására készülő, túlerőben lévő szerb felkelők felett. A csatatéren dőlt el Szabadka, Szeged, és az egész Felső-Alvidék további sorsa. Az összecsapás részleteiről id. Frankl István A kaponyai ütközet – 1849. marcius 5. című, 1899-ben megjelent emlékiratból tudhatunk meg többet. Frankl művéből részleteket olvashatunk az 1999-ben megjelent A kaponyai ütközet című Bácsország-könyvben is. E mű alapján elevenítjük fel az 1849. március 5-én történteket.
A Szabadkán tartózkodó honvédek és nemzetőrök reggel 8 órakor indultak el a csatatérre.
„Szabadkától a kaponyai csárdáig 12 km. utat kellett megtennie a csapatnak, a mihez rendes viszonyok között is 3 órai időre volt szükség.
Az elővédet képező honvéd zászlóalj délelőtt jóval tíz óra után a Jakobcsics Mátyás tulajdonát képező szállás közelében találkozott a szerbek elővédcsapatával s harchoz fejlődve a szerbeket a kaponyai csárda felé nyomta.
Midőn azonban a mai Petrics-szállás magasságába érkezett, Gaál alezredes az uralgó dombvonalakról áttekinté az előterepet; látta, hogy a szerbek túlerővel vannak s a tavankúti ér jobb partját tartják megszállva.
Számot vetett az iránt, hogy a csapatokban és lövegekben túlerős ellenséget megtámadni, a bővizű éren át kartács- és puskatűzben rohamot intézni a meredek jobb part ellen, nagy veszteséggel járó és kétes eredményű vállalat leend.
Ennél fogva az elővédzászlóalj által már már elfoglalt uralgó dombvonulatot feladta s Szabadka felé vonult vissza, egyrészről hogy az ellenséget állásából lecsalja, másrészről pedig, hogy Czintula őrnagy feladatát: a szerbeknek oldalába, esetleg hátába törni, megkönnyítse.
A manőver sikerült. A szerbek a honvédzászlóalj visszavonulását hátrálásnak vélték s csapataikat és lövegeiket a kaponyai csárda hídján átszállítva, a már említett uralgó dombvonulaton – a bajmok-szabadkai utat közbevevőleg – foglaltak állást” – írta id. Frankl István.
Az elővéd honvédzászlóalj Jakobcsics Mátyás tanyájáig hátrált, így fedezve a derékhad felvonulását, majd délután 1 óra tájban megkezdődött a magyarok előrenyomulása.
„A jobb szárnyon Sághy százados honvédei valának kirendelve rajvonalba s támcsapat-viszonyba. Ezeknek sikerült az ellenség balszárnyát átkarolni. A támcsapatba kirendelt szakasz Lieszkovszky István tizedes alatt, tanyák és mélyedések által fedve, az ellenséges ágyúk bal oldalába hatásos lőtávig (250 lépésre) nyomúlt elő s a 1 / 2 század határőr – ágyúfödözet ellen szakaszával össztüzet adott, azután pedig rohamot intézett ellene. Ez annyira meglepte a határőröket, hogy lövegeiket is cserben hagyva, a kaponyai csárda felé futottak. Lieszkovszky tizedes ezen haditénye folytán még a csatatéren hadnagygyá neveztetett ki” – olvashatjuk az emlékiratban.
A magyar csapatok szuronyt szegezve törtek előre, átszorították a hídon az ellenséget, majd elfoglalták a kaponyai csárdát. A csatát megnyerték, ám a győzelem súlyos áldozatot követelt.
„A futással menekülő szerbek, hogy győzelmes csapatainkat a valószínű üldözéstől visszatartsák, utolsó hadállásukból visszaröppentyűztek és a tőlük hadizsákmányúl maradt egyik lőszerkocsi felrobbant s az épen a mellette rendelkező hős Paganini József, honvéd-tüzérszázados egyik lábán életveszélyes sebet kapott, melynek következtében másnap Szabadkán fegyvereink nagy kárára nemes lelkét kilehelte!
Paganini generális tüzér volt, ágyútüzelése döntő eredményű volt az ütközet kimenetelére. A népszabadságért rajongó lelke vezette magyar hadak csapatai közé, mint olasz származású világszabadsághőst. Az egész város mély részvéte kísérte őt sírjához az u. n. zentai temetőbe, hol nemes hamvai fölé 1866. nov. 1-jén honfiúi kegyelet díszes síremléket emelt a következő felirattal: »A magyar nemzet szabadságharczában 1849-ik évi marczius 5-kén Szabadka alatt Kaponyánál elvérzett Paganini József honvéd tüzér-századosnak honfiui megemlékezésül: ügybarátai Szabadkán«” – áll az emlékiratban.
