Óra ébreszt bennünket reggelenként, napi rohangálásaink közben folyamatosan az órát figyeljük, az órát bámuljuk a buszra, a vonatra várva, az órán nyugtatva szemünket várjuk a munkaidő végét, az órára vetjük ideges pillantásunkat, várva a hármas sípszót a mérkőzés végén, és az ébredésig hátralévő órákat számolva fekszünk le esténként, hogy másnap minden újrakezdődjön. Természetesnek vesszük, hogy egy perc hatvan másodpercből, egy óra hatvan percből, egy nap pedig huszonnégy órából áll, és közben észre sem vesszük, hogy a napi rutinunkat az időt mérő eszközeink, az órák határozzák meg. Ezen berendezések a történelem folyamán sokat változtak, napjainkban is folyamatosan változnak, és ha már emberkéz alkotta őket, időnként bizony el is romlanak. Ezen szerkezetek javítása nagy odafigyelést, kézügyességet és türelmet igényel – talán ez is az egyik oka annak, hogy manapság alig találunk erre megfelelő szakembert. Szabadkán még néhány helyen találkozhatunk órásmesterrel, köztük Vér Józseffel, aki a Gombkötő utcában működteti műhelyét. Vele beszélgettünk eme nem mindennapi szakmáról.
Hogyan ismerkedett meg ezzel a szakmával?
A napi rutinunkat az időt mérő eszközeink, az órák határozzák meg (Fotó: Gergely Árpád)
– Eredetileg lakatos vagyok, lakatosként vettek fel 1971-ben az azóta megszűnt Aurometal cégbe, és már az első nap jött egy lehetőség, hogy átmenjek az órásokhoz. Ott egyre inkább megtetszett ez a szakma, és egyre jobban ment a munka. Annyira megszerettem ezt a tevékenységet, hogy nem sokkal később, 1976–77 körül le is vizsgáztam mint órás. Az Aurometalnak több részlege volt, sőt szervizt is működtettünk, ahova időnként engem is beosztottak. Később az órás részleg kibővült az asztali és fali órák gyártásával, és nekem jól jött, hogy lakatos voltam, mert így össze tudtam kötni a dolgokat, és végül munkavezető lettem. Ezt 1991-ig csináltam, azzal, hogy emellett otthon, „privátilag” is dolgoztam. Rengeteget köszönhetek a szabadkai, magánpraxist működtető órásmestereknek, akik segítettek, és megbíztak bizonyos munkákkal. 1988-ig csak bedolgoztam másoknak, és ekkor kivettem az iparűzési engedélyt, és munka mellett már otthon is hivatalosan dolgoztam. 1991-ben azután felmondtam a vállalatban, és azóta űzöm főállásban az ipart. Az első műhelyem a jelenlegi Gloria Hotel helyén volt, és 2003-ban jöttem át ide, ahol jelenleg is dolgozom.
Mi változott az órásmesterségben az elmúlt évtizedek alatt?
Vér József: Nem nehéz munkáról van szó, de rengeteg odafigyelést igényel. Igyekszem az otthoni problémákat nem behozni, és az ittenieket nem hazavinni. Az órák javításánál maximális nyugalomra van szükség, az embernek teljes mértékben ki kell kapcsolnia a külvilágot, és csak a munkára kell koncentrálnia. (Fotó: Gergely Árpád)
– Nagyon sok minden változott. Annak idején, amikor én kezdtem a szakmát, több mint tizenöt magán iparos működött a városban, hatan voltunk az Aurometal szervizében, hárman kint a vállalatban, és mindannyian megéltünk és mindannyiunknak volt elég munkája. Ahogy jött az újabb technológia, válságok, egyéb, új órások nem lettek. Hárman maradtunk, és mára mindhárman nyugdíjasok vagyunk. Ami a munkát illeti, egyre kevesebb órát javíttatnak az emberek, vannak ugyan elem-, szíj- és plexicserék, állítások, itt-ott kisebb javítások, de messzemenően nem annyi, mint annak idején. Példának okáért, amikor idősebb órásmestereknek dolgoztam be, volt köztük olyan, akinek rajtam kívül 2-3 munkása is volt.
Milyen órákat hoznak be javíttatni az emberek?
Egyre kevesebb órát javíttatnak az emberek (Fotó: Gergely Árpád)
– Karórákat, asztali és faliórákat egyaránt hoznak. Amikor megjelentek a kvarcórák, az emberek gyorsan átpártoltak, és a mechanikus órákat hanyagolni kezdték. Most azt veszem észre, hogy egyre több fiatal hoz be egy-egy órát azzal, hogy ezt a nagyapjuktól vagy apjuktól kapták vagy örökölték, és szeretnék megvigyázni, hordani vagy emlékbe megtartani.
Szoktuk azt mondani, hogy régebben minden minőségesebb volt. Ez így van az óráknál is?
– Én azt szoktam mondani, hogy az órák most is minőségesek, azzal, hogy áttértek a kvarcórákra és elsősorban a digitális technológiákra. A minőségnek azonban ára van. Az a néhány száz dinárért megvásárolható termék, amit órának neveznek, az nekem nem óra, az játékszer. Sajnos, ahogy a népnek elfogyott a vásárlóereje, ezek divatba jöttek, elszaporodtak, és ha elromlanak, eldobják őket, és másikat vesznek helyette. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megcsappant a munka. Természetesen minőségi órák ma is vannak, de azok drágák, és nem is romlanak annyira.
Milyen szerszámokkal, műszerekkel dolgozik egy órás?
Az órásmesterség esetében nincs utánpótlás (Fotó: Gergely Árpád)
– A legfontosabb szerszám a jó szem, majd ezt követi a jó szemüveg, nagyító, csavarhúzók, csipeszek, fogók. Volt egy vibrográfom, ami a mechanikus órák pontosítására szolgált, ez elromlott, de nem javítom meg, mert azt a pár órát kézzel is be tudom állítani. Amikor több óra volt, akkor a mosás is géppel történt, hogy időt spóroljunk. Tehát nagy befektetésre nincs szükség, viszont minőségi szerszámok kellenek, hisz nem mindegy, hogy például milyen csavarhúzókat használ az ember.
Önnek voltak tanítványai? Van-e utánpótlás ebben a szakmában?
– Direkt tanulóm nem volt. Egyik szomszédom, aki a nyolcvanas években munka nélkül maradt, annyit ült mellettem, hogy lassan-lassan valamennyire megtanulta a szakmát. Nem azt mondom, hogy tökéletesen, mert egy ember sohasem tanulhatja meg ezt tökéletesen, sőt a technika fejlődését is folyamatosan kísérni kell, így mi is folyamatosan tanulunk. Sajnos ezen a szakon iskola sem indul már nagyon régóta, úgyhogy az órásmesterség esetében nem is beszélhetünk utánpótlásról.
