Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, olyan személyek is azonban az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát hajtanak végre. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.
Deli Andor első gondolata, amikor szülőfalujáról, Péterrévéről kérdezem, az a Tisza és a hozzá tartozó meghatározó illat. Bevallotta, ez hiányzik neki a legjobban, amikor Brüsszelben van, hiszen ott nincs igazi folyó, csak egy csatorna. Elárulta, régen nagyon sok időt töltött nagybecskereki nagymamájánál. Ott evett először francia kenyeret, és milyen érdekes, hogy később francia területre vetette a sors. És milyen gyorsan tette ezt, hiszen a megtisztelő felkérés után nem sok ideje adódott gondolkodni. Újvidéki hazalátogatása során lehetőségünk nyílt beszélgetni a kezdetekről, a belgiumi életről és Szerbia európai uniós jövőjéről.
Ha azt nézzük, Péterrévétől Brüsszelig igen hosszú út vezetett, és sokáig úgy tűnt, Újvidék lesz a végállomás. Hogyan tekint erre az „utazásra”?
– Újvidék rendkívül meghatározó húsz éve volt az életemnek. Itt voltam egyetemista, később pedig itt alapítottunk családot, két lányom is itt született. Feleségemmel itt indítottuk el a karrierünket mindketten. Tartományi titkárként tevékenykedtem egészen 2014-ig, amikor is elindultam a brüsszeli kiküldetésemre. Nagyon szép emlékeket őrzöm erről az időszakról, és elégedett is voltam azzal a pályával, amely megadatott abban a húsz évben. Azt hiszem, ez a város egy nagyon boldog korszaka volt az életemnek, ezt nyugodt szívvel mondhatom. Nagyon szeretek itt lenni.
Emlékszik-e még arra a pillanatra, amikor felkérték Önt, hogy legyen európai parlamenti képviselő?
– Azt hiszem a mai napig nem felejtettem el, és soha nem is fogom elfelejteni azt a telefonhívást, amikor Pásztor elnök úr felhívott ezzel a lehetőséggel. Igazából gyorsan kellett döntenem, de talán jobb is volt így. Ha az embernek túl sok időt adnak gondolkodni, hogy most mibe vágja a fejszéjét, hogy a családját ezzel mibe viszi bele, akkor lehet, óvatosabban tesz meg bármit is. Ez a feladat, amellyel Pásztor elnök úr megbízott, egy hatalmas megtiszteltetés, egyben a Fidesz részéről is egy szívet melengető gesztus volt, emellett egy érdekes koncepcióváltás is a nemzetegyesítés szempontjából. Felemelő volt az a pillanat, amikor először körbeültünk Brüsszelben az asztal körül, akkor ott volt az összes határon túli magyar közösség képviselője. Egy igen nagy változás volt ez az addigi helyzethez képest.
Milyen a jelenlegi politikai helyzet Brüsszelben?
– Nagyon érdekes az, hogy Brüsszelnek mennyi problémája akad Magyarországgal. Azt hiszem, hogy Magyarországnak nincs akkora gondja Brüsszellel, mint amennyire az „rászállt” – ha fogalmazhatok így –, Magyarországra és arra a politikára, amit ő képvisel. Ez nagyon sok feszültség forrása, és ez a mai napig tart. Ha megnézzük a különböző közvélemény-kutatásokat, akkor láthatjuk, hogy ez az ellentét nincs kihatással arra, hogy a magyarok hasznosnak ítélik meg az Európai Uniót. Látszik, hogy Európa nem egy egyszerű helyszín. Az Európai Unió is egy bonyolult hellyé vált, megszűnt az a hurráoptimizmus, hogy megyünk az Európai Unióba, és akkor minden gondunk elszáll. Ez nem jellemzi a mai uniós politizálást. Úgy vélem, hogy Szerbia csatlakozása sem fog együtt járni ezzel a hurráoptimizmussal, ami akkor volt jellemző például, amikor a vasfüggöny lehullását követően újra csatlakozni tudott a tíz közép-kelet-európai ország. Bár az évek során különféle súrlódások és nézeteltérések alakultak ki velük, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az itt élő népek egy kicsit másként képzelik el az európai jövőt. Viszont ez senkit sem kell hogy eltántorítson, és ez nem változtat azon a tényen, hogy Szerbia egy európai ország, és az unióban a helye. Ha Szerbia egyszer belép, épp ezt a közép-kelet-európai blokkot tudja erősíteni, és azt a véleményt alátámasztani, amit ezek az országok és Magyarország képvisel.
Milyen az élet ott kint Belgiumban? Hogyan vélekedik erről a családja?
– Amikor mintegy tíz évvel ezelőtt belevágtunk ebbe a feleségemmel és az akkor még kicsi lányaimmal, nem tudtuk pontosan, hogy mit is jelent ez, és meddig fog tartani. Az egyik fő meghatározó dolog a gyerekek jóléte volt, és a mai napig is az. Az iskola is egy sokat foglalkoztató kérdés volt abban az időben, hiszen akkor írattam be a nagyobbik lányomat az első osztályba itt Újvidéken. Megígértem neki, hogy magyarul fog tanulni. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megtudtam, hogy ott van egy Európai Iskola nevű intézmény, amelyben van egy osztálynyi magyar gyerek. Tehát az, amit megígértem neki itthon, az változatlanul állt. Ez nagy könnyítést jelentett akkor, emellett az ottani magyar közösséggel való kapcsolatot is így könnyebb tartani. Azt hiszem, ez egy bizonyos támaszték, hátteret biztosít mindig, hogy az ember nincs egyedül a messzi Nyugaton. Bár a ’70-es évek óta nagy divat volt a vendégmunka külföldön, mindenki csak Ausztriáig vagy Németországig merészkedett, senki sem ment el Belgiumig, hiszen errefelé nem igazán tanítják a francia nyelvet. Ezért is volt furcsa egy olyan helyre költözni, ahol még Németország is keletre van. Azonban mondhatom, hogy feltaláltuk magunkat, és ez a magyar közösségnek is köszönhető.
(A teljes beszélgetést megtekinthetik a Magyar Szó Facebook-oldalán és a YouTube-csatornáján.)
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele
