Immár a negyedik évadában robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós műsora. Akik követik, azok már jól tudják a koncepciót, akik nem, azoknak pedig gyorsan bemutatom: minden héten beül mellém valaki a Taxi anyósülésére, akivel autókázás közben különféle témákról beszélgetünk. A műsorban felbukkannak a már korábbról ismert arcok, de igyekszünk olyan személyeket is bemutatni, akik eddig meghúzódtak a háttérben, azonban munkájukkal nagyban hozzájárulnak egy-egy intézmény működéséhez vagy egy adott közösség életéhez. Az elkészült műsorunkat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön tekinthetik meg, az interjú szerkesztett formáját pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Vannak emberek, akikből sugárzik az őszinteség, a természetesség és az a fajta életszeretet, amit nem lehet tanítani, csak hozni valahonnan. Interjúalanyunk ilyen. Gombosról hozott falusi gyökerei nemcsak a személyiségét formálták, de az egész életéhez, munkájához és anyaságához is stabil alapot adtak. Lajkó Anettet a Pannon RTV jól ismert hangjaként, a Pannon Reggeli műsorvezetőjeként sokan ismerik – de most abban a ritka helyzetben vagyunk, hogy a mikrofon mögötti embert is megismerhetjük. Őszintén mesélt a hivatásáról, a háromgyermekes anyaságról, a mindennapi kihívásokról és arról is, milyen érzés, amikor egy hallgató csak azért motorozik el Gombosra, hogy megnézze, hol nőtt fel az a nő, akit a rádióból megszeretett.
Milyen értékeket hoztál magaddal a szülőfaludból?
– Gombos a szívem csücske, és mindig honvágyat érzek. Gyakorlatilag hetente hazamennék, ha tehetném. Talán amire a legbüszkébb vagyok, az a falusi egyszerűség. Lehet, hogy ez most furcsán hangzik, és nehéz is pontosan megfogalmazni, de számomra ez leginkább a dolgok elfogadását jelenti. Azt hiszem az, hogy falun nőttem fel, egyfajta belevalóságot adott nekem: talpraesettnek tartom magam, nem ijedek meg a különféle helyzetektől, és nem vagyok finnyás. Például ha előttem levágnak egy csirkét, az nem zavar, és a bogaraktól sem félek. Sok ismerősöm van, aki viszont igen, és olyan is van, aki még a lepkétől is tart, vagy nem meri megfogni az egeret, békát. Én viszont ezeket természetesnek tartom, és a gyerekeimet is mindig arra neveltem, hogy ne féljenek az állatoktól, legyenek elfogadóak. Talán ez is a falusi gyökerekből fakad. Azt nagyon sajnálom, hogy az én gyerekeim nem falun nőnek fel, pedig hiszem azt, még ha nem is mutatok ebben jó példát, hogy ott kellene nekik. Sokkal több tapasztalatot gyűjthetnek. Persze nincs annyi lehetőség különórákra, de olyan értékeket kaphatnak, amelyek szerintem elengedhetetlenek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőlük.
Hogyan csöppentél a média világába?
– Kilenc évig éltem Szegeden, ott végeztem el a gimnáziumot is. Aztán egyszer csak hazajöttem és közöltem a szüleimmel: soha többé nem szeretnék visszamenni. Úgy döntöttem, itt maradok Szabadkán. Ők pedig azt mondták, rendben, de akkor jó lenne dolgozni is, mert az élet nem arról szól, hogy otthon lopjuk a napot. Talán a Hét Napban láttam meg egy felhívást, hogy riportert keres a Pannon RTV. Jelentkeztem, és hamarosan behívtak állásinterjúra. Erről azonban senkinek nem szóltam. Akkor jelentettem be a hírt, amikor visszajeleztek, hogy felvettek. Ez tizennégy éve történt. Azóta sem sikerült megunnom a Pannont. Persze előfordul, hogy elkap a kiégés érzése, általában minden év novemberében jön el ez az időszak. Ilyenkor súlyos napok, sőt hetek következnek, és úgy érzem, hogy elég volt, nem bírom tovább, nem akarok találkozni a munkatársaimmal, terepre menni sem, egyszerűen semmit nem szeretnék. De szerencsére ez mindig elmúlik. Szeretem a munkám, azért is, mert mozgalmas és változatos. Rengeteg embert ismerhettem meg az évek során, és a Pannonnak köszönhetően számtalan helyre eljutottam. Ez az, ami igazán értékessé teszi számomra ezt a tizennégy évet.
A riporteri, a szerkesztői vagy a Pannon Reggeli-s munkát érzed magadhoz a legközelebb? Miben tudsz teljesen kiteljesedni?
– A Pannon Reggelit nagyon szeretem. Az egyik kedvencem a munkámban, elsősorban azért, mert kötetlen. A műsor ideje alatt is gyakran jókat nevetünk, lazák lehetünk, és ezt nagyon élvezem. Minden nagyképűség nélkül mondom: jó érzés, amikor a műsornak köszönhetően felismernek. Végtelenül jólesik, amikor például a piacon vagy egy rendezvényen odalép valaki, csak azért, hogy néhány kedves szót mondjon. A legszebb emlékem, ami ezzel kapcsolatos, egy tavalyi motorostalálkozóhoz fűződik. Odajött hozzám egy házaspár és azt mesélték, hogy húsvéthétfőn motorra pattantak és elutaztak Gombosra, csak azért, hogy megnézzék, honnan származom. Ez annyira megható és jóleső gesztus volt. A hallgatók mindig nagyon kedvesek, legyen szó üzenetről vagy személyes találkozásról, ezek a visszajelzések rengeteget jelentenek számomra. A Pannon Reggeli tehát abszolút a szívem csücske, de mellette nagyon szeretek terepre is járni. A szerkesztőségi munka nyilván kényelmesebb, ott az ember valamennyire tudja előre, meddig tart a munkaideje. Ha azonban riporter az ember, az már kiszámíthatatlanabb: nem lehet előre tudni, meddig leszel bent a cégben, mennyit kell forgatni. A terepi munka, az ottani élmények, a változatosság és az emberekkel való találkozás mindig új energiát ad.
Háromgyermekes édesanya vagy. Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt a rohanó hétköznapokban?
– Egyensúly az nincs, viszont most érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy megpróbálok szelektálni, rangsorolni az életem dolgaiban. Nyilvánvaló, hogy a gyerekeim állnak az első helyen, de nagyon sokszor mégis a munka vagy valamilyen más feladat kerül előtérbe. Például karácsonykor általában dolgozunk a Pannonban. Ez így ment tizenhárom éven keresztül. Tavaly először vettem ki szabadságot karácsonyra, és végre együtt tudtunk lenni 25-én is. Az egy nagyon fontos pillanat volt. Nehéz összeegyeztetni mindent. A szüleim is sokat segítenek, de még így is embert próbáló a logisztika. Kéthetente, amikor a gyermekeim az édesapjukkal vannak, akkor igyekszem feltöltődni. Most megfogadtam magamnak, hogy innentől kezdve mindig csak egy dologra koncentrálok. Alapvetően olyan vagyok, aki előre stresszel mindenen, már hétfőn azon aggódom, mi lesz pénteken. Az elmúlt hetekben azonban úgy érzem, sikerült átállítani az agyam, hogy csak az aktuális feladatra koncentráljak.
Ha nem újságíró volnál, akkor mivel foglalkoznál?
– Kísérleti fizikus lennék. Ez mindig is érdekelt. Ha pedig férfi lennék, akkor asztalos.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
