Immár a negyedik évadában robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós műsora. Akik követik, azok már jól tudják a koncepciót, akik nem, azoknak pedig gyorsan bemutatnám: minden héten beül mellém valaki a Taxi anyósülésére, akivel autókázás közben különféle témákról beszélgetünk. A műsorban felbukkannak a már korábbról ismert arcok, de igyekszünk olyan személyeket is bemutatni, akik eddig meghúzódtak a háttérben, azonban munkájukkal nagyban hozzájárulnak egy-egy intézmény működéséhez vagy egy adott közösség életéhez. Az elkészült műsorunkat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön tekinthetik meg, az interjú szerkesztett formáját pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Lajkó Flórián fiatal orvos, aki itthon, Vajdaságban végezte el egyetemi tanulmányait, és jelenleg a Zentai Közkórházban praktizál. Ha három szóban kellene bemutatnia önmagát, azt mondaná, hogy derűlátó, emberközpontú, és néha hajlamos a keményfejűségre – erre úgy tekint, hogy néha átok, máskor áldás. Kavillóról származik, egy teljesen magyarlakta közegből, amely kisebb akadályokat gördített elé, hiszen nem volt jó barátságban a szerb nyelvvel, de úgy véli, hogy ez nem gátolhatja meg, ha valaki itthon szeretne érvényesülni és boldogulni.
Miért döntöttél az orvosi pálya mellett?
– Ha a gyökereket akarom megkeresni, akkor azt mondhatom, hogy ezek egészen az általános iskoláig nyúlnak vissza. Kiváló tanáraink voltak, és én szerettem megtanulni az iskolai anyagot. Gyakran vittek különböző versenyekre is, így kerültem el kémiából, biológiából, valamint a más tantárgyakból szervezett megmérettetésekre. Ekkor éreztem meg először, hogy a természettudományok állnak hozzám a legközelebb, valahogy ezek voltak az én tantárgyaim. Ez akkora hatással volt rám, hogy 2013-ban beiratkoztam a szabadkai Egészségügyi Középiskolába. Itt pecsételődött meg a nagy terv, hogy az orvosi egyetemen folytatom. Végül 2017 októberében kezdtem el tanulmányaimat Újvidéken, az orvosi egyetemen. Ha azt kérdezik tőlem, miért döntöttem az itthoni továbbtanulás mellett, talán nem is tudnék konkrét okot megnevezni. Valahogy mindig is az Újvidéken való tanulásban gondolkodtam, hiszen az orvosi képzés volt az „A” tervem. A középiskola harmadik osztályáig teljes meggyőződéssel tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. A negyedik évben viszont jött egy röpke kis ötlet, hogy talán állatorvosként is el tudnám képzelni magam. Akkor valamiért Budapest kezdett el vonzani, de végül az orvosi pálya mellett döntöttem. A döntésemhez az is hozzátartozik, hogy itt vannak a barátaim, a családom, és Vajdaság mindig is nagyon közel állt a szívemhez.
Tudatos volt részedről az a döntés, hogy itthon próbálsz meg boldogulni?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem gondoltam arra, hogy elmegyek. Az egyetemi évek alatt ugyanis számos akadállyal kellett szembenézni. Kezdjük azzal, hogy amikor elkezdtem az egyetemet, még nem beszéltem tökéletesen szerbül. Kavillóról származom, amely egy teljesen magyarlakta falu. Amikor Szabadkára kerültem, ott már megtanultam valamennyire a szerb nyelvet, legalábbis azt a szintet, ami a mindennapi kommunikációhoz szükséges. Viszont ez még messze nem volt elég ahhoz, hogy egy egyetemet befejezzek ezen a nyelven. Talán ez volt az első olyan pont, amikor felmerült bennem a kérdés: „Vajon képes vagyok én ezt végigcsinálni? Mi legyen a »B« terv, ha mégsem sikerül?” Szerencsére kiváló társaság vett körül, akik végig húztak magukkal, és ez sokat segített abban, hogy átlendüljek a nehézségeken. Később viszont jöttek a nehezebb tantárgyak, például a patológia, és itt már nem is feltétlenül a nyelvi akadályok, hanem inkább az anyag mennyisége és komplexitása okozott kihívást. Ilyenkor újra elgondolkodtam azon, hogy esetleg Magyarországon folytassam a tanulmányaimat. Keményfejű vagyok, és ez nem engedte, hogy feladjam. Végül sikerült, elvégeztem, és nagyon-nagyon boldog vagyok. Arra bátorítok mindenkit, hogy ha a nyelvtudás tűnik akadálynak, ne az legyen az egyetlen ok, ami miatt valaki nem itthon tanul tovább. Meg lehet tanulni a nyelvet, és tényleg nagyon sok segítséget lehet kapni akár a tanároktól, akár a diáktársaktól. Nagyon erős közösség tud kialakulni, amely segít abban, hogy az ember elérje a céljait, még ha eleinte nehézségekbe is ütközik.
Fiatal orvosként milyen kihívásokkal találod szembe magadat a hétköznapokban, illetve a szakmádban?
– Fiatal orvosként az első nagy kihívás megtalálni azt a szakterületet, ami a leginkább illik az emberhez. Számomra is ez volt a nulladik lépés. Ezután azt is fel kell térképezni, hogy hol nyílik lehetőség ezen a szakterületen elhelyezkedni vagy továbbtanulni. Nekem itt, Zentán nyílt lehetőségem, amiért nagyon hálás vagyok. A valódi kihívások viszont ezután kezdődnek. El kell sajátítani nemcsak az elméleti tudást, hanem a gyakorlati, manuális technikákat is. Ha például a nőgyógyászatra gondolunk, e téren is meg kell tanulni azokat a beavatkozási technikákat, varrási módokat, fogásokat, amelyeket a mindennapi munka során alkalmazni kell. Ez természetesen nagy mennyiségű tananyagot is jelent, amit alaposan el kell sajátítani ahhoz, hogy az elmélet és a gyakorlat jól összeérjen. A specializáció során sokféle akadállyal találhatja szembe magát az ember, de szerencsésnek érzem magam, mert kiváló munkatársakkal dolgozok együtt, és nagyon támogató munkaközeg vesz körül. Ők sokat segítenek abban, hogy ezeket a kisebb-nagyobb akadályokat könnyebben le tudjam küzdeni, és a tanulás a lehető legsikeresebben haladjon.
Mivel szereted tölteni a szabadidőd?
– Nagy kedvelője vagyok a lovak világának. Amikor hazaérek, gyakran a saját lovaimmal foglalkozom, rendezgetem őket. Emellett nagyon szeretek zenét hallgatni, sőt, táncolni is. Amíg nem kezdtem el az egyetemi képzést, viszonylag gyakran lovagoltam. A tanulmányok megkezdésével ez sajnos drasztikusan lecsökkent, de a lovak iránti szeretetem, valamint az irántuk való érdeklődésem azóta is tart. Amikor csak lehetőségem adódik, szívesen foglalkozom velük, mert úgy érzem, hogy a lovak és a zene képesek mindent feledtetni. Ilyenkor az ember nem is gondol a mindennapi problémákra, teljesen ki tud kapcsolni.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
