Topolya község hivatalos honlapján december 15-én jelentették meg azoknak a községbeli egyetemi hallgatóknak a névjegyzékét, akik a 2014/2015-ös tanévre vonatkozóan jogot nyertek a topolyai önkormányzat által megítélt, egyetemi hallgatók részére folyósítandó ösztöndíjra. Az ösztöndíjazottakkal, ezúttal hetvenöt hallgatóval kötendő szerződések aláírását december 19-én 14 és 19 óra között, valamint másnap, 20-án 7 és 12 óra között ejtik meg.
Topolya
December 17-én ismét tiltakozó megmozdulásra került sor Topolyán. Szeptember óta ez a negyedik olyan összejövetel, amelyen a város és környékének elégedetlen polgárai felemelik hangjukat a környezetszennyezés megállítása érdekében.
Tegnap, december 17-én sajtótájékoztatót tartott a Vajdasági Szociáldemokrata Liga topolyai községi szervezete, amelynek apropója a közelmúltban lejátszódott személycserék voltak a községi vezetőségben. A párt nevében Radovan Radovanović, a VSZL községi végrehajtó bizottságának elnöke, és Vékony Károly, a végrehajtó bizottság tagja szólt a jelenlévő újságírókhoz.
Karácsonyi kiállítását az idén kilencedik, újévi vásárát pedig tizenegyedik ízben szervező Művelődési Ház ünnepi, Téli varázslat elnevezésű programsorozata keretében a karácsonyi hangulat, varázslat megteremtéséhez hagyományos és újszerű tartalmakat is kínál. December 23-áig, mindennap 10-től 19 óráig fogadhatja be ezen tartalmakat az ünneplő közönség.
– Topolya község, mindannyiunk otthona, közös jövőnk érdekében, hatékonyan, s közösen kell együtt dolgoznunk községünkért. Az elmúlt napok, a lemondások körüli történéseket én személy szerint most nem óhajtom kommentálni, azt szeretném, ha nem hátra, hanem előre tekintenénk!
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Topolya–Kishegyes Körzeti Szervezete sajnálatát és felháborodását fejezi ki a VMSZ restaurációs törekvései miatt. Körzeti szervezetünk felháborítónak tartja, hogy akiket Pásztor István, a VMSZ elnöke, még a minap felelőtlen és eredménytelen munkájuk miatt lemondatott, azokat „…a lemondott tisztségviselőket és pártvezetőket a további építkezésben fontosnak és megkerülhetetlennek tartja, olyan tagtársaknak és embereknek, akik megérdemlik a tiszteletet, mert cselekedetükért vállalták a felelősséget.