2024. szeptember 15., vasárnap

Kreatív szabadidőtábor és Művészbarlang

Szombaton ünnepélyes táborzáró rendezvényt szerveznek

A tájház immár tizenegyedik alkalommal adott otthont a topolyai Községi Unió által szervezett Kreatív szabadidőtábornak, és a kilencedik éve létező Művészbarlang foglalkozássorozatnak.

A táborozós gyerekek csoportokba tömörültek, állati detektíveknek álltak a kézműves foglalkozásokat követően (Szabó Anikó felvétele)

A táborozós gyerekek csoportokba tömörültek, állati detektíveknek álltak a kézműves foglalkozásokat követően (Szabó Anikó felvétele)

Táborzáráskor, szombaton 8 óra 30 perckor alkalmi kiállítás nyílik a résztvevők munkáiból, és az alkotókedvű, harmincötös létszámú gyermekcsapat is elismerő oklevélnek örülhet. Cservenák Erzsébet nyugalmazott rajztanár a Művészbarlang öttagú lánycsapatát avatta be az elmúlt napokban az olajjal való festés alapjaiba. A fiatalok vászonra, falapra történő olajfestéssel, valamint a batikolással ismerkedhettek. A fiatalabb táborozók Fekete Edit és Tadić Leonóra óvónők irányításával, különböző kézműves technikák alkalmazásával, használati és dísztárgyakat készítettek a Kreatív szabadidőtábor kézműves foglalkozásain. Az óvónők programjaik közé ének- és tánctanítást, körjátékok oktatását is beiktatták. A Kreatív szabadidőtábor az idén a Csodálatos állatvilág elnevezést viselte, utalva arra, hogy ezúttal az állatvilág ihlette annak programját. A gyerekek a tábor minden napján más-más élőhelyről származó állatcsoportot ismertek meg, pl. a dzsungel és a szavanna, a tenger, a madarak és a rovarok élővilága is körvonalazódott, továbbá erdei és háziállatokkal is megismerkedhettek. Amellett, hogy újat tanultak az állatokról, új praktikákat sajátítanak el azok illusztrálásáról. Az állatvilághoz kötődő egy-egy motívum kézműves termék formájában való megjelenítése is szerepelt a programban, továbbá a szabadidős tevékenységek során az énekes-játékos foglalkozások jellegére is kihatott. Az újrahasznosítás jelentőségére is rávilágítva, a gyerekek pl. szivacsból és nejlonból halacska formájú szélcsengőt készítettek, zsákból pingvinjelmezt alkottak, amelyben pingvintáncot lejtenek majd a táborzárás alkalmával. Dekorgumi felhasználásával madárka-ujjbáb is született, de a dekorgumit többek között csipesz társításával katicabogárka motívum életre hívásánál is felhasználták, valamint műanyag pohár, krepp-papír kíséretében mackóformájú ceruzatartó is készült. Papírkígyónak és papírból készített lovacskának, okosbagoly-szemüvegnek is örülhetnek a gyerekek. Az idei tábori programból sem hiányzott a csoportmunka. Kézlenyomatokból tyúkot és kakast formáló állófigurák születtek a közös munka során. Meghatározó szerepet játszott ezúttal is a tábori munka vezetése során Kovács Hargita animátor és Kurcinák Melissza osztálytanító. Az általuk vezetett csoportmunkákon a rajzkészség fejlesztése volt az elsődlegesen kitűzött cél. Ők iktatták programba a tábornak keretet biztosító, csoportmunkát megkövetelő, csapatépítő, nyomozásra serkentő játékot is. A két foglalkozásvezető koordinálásával egy egész héten át tartó, állatvilágra épülő keretmese is kibontakozott a résztvevők csapatmunkájának, a vetélkedősorozatnak köszönhetően, amelyben a gyerekek állati detektíveknek állhattak. A táborszervezéseket a topolyai önkormányzat és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.