2024. szeptember 15., vasárnap

Holnap nyílik az Expo 2016

Több mint kétszáz kiállító

Több mint 200-an jelezték részvételüket az Expo 2016 mezőgazdasági és gazdasági kiállításon. A hazai kiállítók mellett magyar, szlovák és román cégek, vállalkozók is bemutatkoznak. Az Expo pénteken 9 órakor nyitja meg kapuit, az ünnepélyes megnyitóra azonban 12 órakor kerül sor. A rendezvény kitűnő alkalmat nyújt arra, hogy nagyszámú üzletember találkozhasson egy helyen, ötleteiket és tapasztalataikat megosszák egymással, új üzleti kapcsolatot építsenek ki vagy szakmai ismeretekre tegyenek szert.

Az Expo 2016 szeptember 9-étől 11-éig várja a látogatókat a Topolyai Napok rendezvénysorozata keretében. Szeptember 9-én 16 órától az Altherm Kft. előadásának témája a Biomassza és vegyes fűtés, valamint a zárt flexibilis tartályok lesznek, majd a Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség 2016, a vállalkozók éve témakörben tart képzést, amit kerekasztal-beszélgetés követ. Szeptember 10-én, szombaton 9.30 órakor kezdődik a Va-Te-Be-T és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége által szervezett konferencia, melynek témája a helyi termékek forgalmazása és a Vajdasági brand védjegy elnyerésének lehetősége.

A pálinkaversenyre még leadhatók a minták a Községi Idegenforgalmi Szervezet irodájában, a babgulyásfőző versenyre pedig a Topolyai Termelők Egyesületének irodájában jelentkezhetnek az érdeklődők. A Timi tésztahídépítő versenyre a vállalkozók egyesületében lehet benevezni. Vasárnap 9 óra 30 perckor rajtol a Tour de Capriolo családi kerékpártúra, melyre még a helyszínen is be lehet nevezni, akárcsak a a VIII. Szkenderovity Pál Emlékmaratonra, melynek rajtja 10 órakor veszi kezdetét. Az egészségház védőnővér-szolgálata ezen a napon ingyenesen vérnyomást és vércukorszintet mér. Az eredményhirdetésekre vasárnap délután kerítenek sort. A belépés mindhárom napon díjtalan.

A rendezvény főszervezője a Topolyai Termelők Egyesülete, a társszervezők pedig a Művelődési Ház, Topolya Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete, a Gazdakör, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, valamint a palicsi V-Land Kft.

A támogatók a topolyai községi önkormányzat, a Szerb Köztársaság Idegenforgalmi és Távközlési Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Köztársaság Földművelésügyi Minisztériuma.