2024. szeptember 15., vasárnap

Méhészek tapasztalatairól

Tizenötödik alkalommal szervezett a nyolcvan tagot számlaló Topolyai Méhészegyesület mézkiállítást és -vásárt Topolya központjában, a városnapi forgatagban, mely rendezést ezúttal is mézszentelés koronázta.

Fotó: Szabó Anikó felvétele

Fotó: Szabó Anikó felvétele

Elsősorban az egyesület tagjai, valamint méhészeti kellékeket forgalmazó vállalkozók tartottak értékesítéssel egybekötött termékismertetőt a Rendezvények terén. Bár, mint megtudtuk, igencsak kedvezőtlen évet tudhatnak maguk mögött a méhészek, nemzetközi elismerésekkel mégis gazdagodtak a Topolyai Méhészegyesület tagjai. Képviselőik képzettnek, termékeik pedig nemzetközileg elismertnek számítanak. Köszönhető mindez a folyamatos, elsősorban az ősztől tavaszig szervezett képzésfolyamatnak is. Arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné az idei mézhozamot, az egyesület titkára, Kiskovács Árpád úgy nyilatkozott: az idén a mézhozam nem volt a legkielégítőbb, sőt ritka rossz évek közé tartozik a mostani. Az időjárás is közrejátszott ebben, amellett, hogy a mezőgazdaságban használatos különböző vegyszerek is nagy károkat okoztak. Az akácból nagyon szerény volt a termés, a tisztesfű is alábbhagyott, talán a napraforgó húzza ki az évet. 11. alkalommal mézkarnevál is kísérte a mézkiállítást és -vásárt. Azóta tagja az egyesületnek a bácsfeketehegyi Marecskó Mihály, aki ezúttal is a kiállítók táborát gazdagította. Kiváló minőségű mézei vagy pl. mézes pálinkája mellett, különleges, a vásárlók körében egyre keresettebbnek számító olyan készítményeivel állított ki, mint a kurkumás-gyömbéres, vagy fahéjas készítmény. Ezek a gyógynövények fokozzák a méz közismerten kedvező élettani hatásait, hangsúlyozta bácsfeketehegyi termelő, aki alátámasztotta a titkár által elmondottakat, miszerint a rapszodikus időjárás következtében kedvezőtlen hozammal voltak kénytelenek számolni az idén. Mint kiemelte: a fahéjas készítmények a vérerekre vannak gyógyhatással, a koleszterinszintet csökkentik, a kurkumás és a gyömbéres keverék elsősorban gyulladáscsökkentő, bakteriális fertőzések kezelésében játszik szerepet, immunrendszer-erősítő tulajdonságokkal is bír.