Számos művelődési, sport- és szórakoztató tartalom várta az érdeklődőket a szeptember 9-e és 18-a között zajló községnapi rendezvénysorozat keretében Topolyán és a környező településeken. Szombaton a reggeli órákban nyílt meg a mézkiállítás és mézvásár a Rendezvények terén, húsz méhész kínálta termékeit, de a cukrászok, kézművesek, hagyományos mesterségek képviselői is árulták portékájukat. Délután négy órától a mézkarneválon 34 csoportban mintegy 1000, jelmezbe bújt felvonuló alkotta a karneváli menetet, mely évről évre a községbeli gyerekek legtömegesebb vidám felvonulása. A karnevál 2016-ban is Ez a mi napunk! mottóval elsősorban a gyermekekre fókuszált, a község óvodásainak, általános iskolásainak, valamint a Topolya község területén működő művelődési egyesületek, civil szervezetek gyermekszakosztályainak színpompás bemutatkozásához nyújtott lehetőséget. A Csáki Lajos iskolában, ahonnan a felvonulók indultak, Kislinder Gábor polgármester köszöntötte a csoportok vezetőit, és átadta Topolya jelképes kulcsát a jövő nemzedékének, a gyerekeknek.
A forgalom előtt lezárt városközpontban több ezren gyűltek össze a nem mindennapi látványosság köszöntésére, és a karneváli hangulat eltartott a késő esti órákig: a magyarországi Honeybeast együttes és az újvidéki Štikle i vikleri csoport gondoskodott a fiatalos lendületről, és a tűzforgatók fellépése, az elmaradhatatlan tűzijátékkal fűszerezve, valódi közösségi, nyárbúcsúztató ünneppé varázsolta a hétvégét a közép-bácskai kisvárosban.