2024. szeptember 14., szombat

Főhajtás a hősök és a mártírok emléke előtt

A hatvan évvel ezelőtti forradalmi ősz történéseit dalban, táncban, zenében, versben és dr. Szobonya Zoltán jánoshalmi ügyvéd életét megidéző szövegeket felhasználva vallottak a haza, a szabadság, a nemzet fogalmáról a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsorán fellépő fiatalok. A műsort pénteken este mutatták be Topolyán. Az 1956-ban „inkább becsületben meghalni, mint becstelenül élni” című táncszínházi előadás alkotói és előadói a topolyai Cirkalom táncegyüttes, a Csalóka zenekar, az óbecsei Fokos zenekar, Hajvert Ákos és Tóth Péter Radnóti-díjas versmondók voltak.

Részlet a Kodály Zoltán MMK ötvenhatos táncszínházi előadásából (Kép: Herceg Elizabetta)

Részlet a Kodály Zoltán MMK ötvenhatos táncszínházi előadásából (Kép: Herceg Elizabetta)

Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnöke ünnepi köszöntőjében arról szólt, hogy nemzetünk történelmének egyik legtragikusabb, egyben legfelemelőbb eseményéről emlékezünk, főhajtással ünnepeljük a hősöket és a mártírokat, akiknek szabadságvágya és igazságérzete erősebb volt minden félelemnél, és szembeszegültek a zsarnokkal, a demokráciát eltipró diktatórikus rendszerrel.

Megrendítő ennek a fiatal nemzedéknek a bátorsága, öntudata és hite. Ezek a hősök nemcsak elégedetlenségüket fogalmazták meg, hanem követeléseiket is, hogy szabad emberként és szabad nemzeteként akarnak élni – hangsúlyozta a megemlékezés szónoka.

A Rákosi-korszak kulák üldözése, a budapesti Műszaki Egyetemen történtek, a pesti srácok bátor tettei, a barikádok, majd a megtorlás tömegjelenetei között a szavalók Ady Endre, Illyés Gyula és a forradalom költőinek versei mellett dr. Szobonya Zoltán életének néhány mozzanatát elevenítette meg a műsorfolyam. A jánoshalmi ügyvéd az 1950-es években a kulákoknak kikiáltott családokat, és általában a Rákosi-korszak igazságtalanul üldözött embereit védte, nyíltan kiállt a diktatúra ellen, majd a helyi forradalmi megmozdulások vezetője lett, s bár megtehette volna, nem hagyta el az országot a forradalom leverését követően. Tőle származik a vajdasági fiatalok 56-os műsorának címe is.

A topolyai ünnepséget megtisztelte jelenlétével Farkas Imre konzul, Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, Bábi Attila, az MNT hivatalának vezetője, Nagy Ottó, Vajdaság AT Nagyberuházási Igazgatóságának igazgatóhelyettese, Valka Károly, Kúla alpolgármestere, Kislinder Gábor, Topolya polgármestere és a községi tanács tagjai.

A Kodály Központ táncszínházi előadása A Magyar Szabadság Éve elnevezésű programsorozat keretében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság, Topolya önkormányzata, a topolyai helyi közösség, a Tájékoztatási Központ és Jánoshalma önkormányzata támogatásával valósult meg.

A Művelődési Ház mozitermét zsúfolásig megtöltő közönség vastapssal köszönte meg a színvonalas produkciót, melyet vasárnap este Topolya testvértelepülésén, Jánoshalmán is bemutattak.