2024. szeptember 14., szombat

Vass Lajos Nagydíjban részesült Hétmező énekcsoport

A topolyai Kodály Zoltán MMK őszi sikereiről

Az elmúlt hétvégén két rangos budapesti népzenei rendezvényen lépett fel a topolyai magyar művelődési központ leánykara, illetve tánccsoportja.

A Hétmező énekcsoport a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei Döntőjén szlavóniai dalcsokrot adott elő. A kétévente megrendezésre kerülő rangos rendezvényt regionális és megyei versenyek előzik meg, a döntőbe több mint száz csoport vagy szólista jutott. A Hétmező énekcsoport úgy került erre a versenyre, hogy a Durindó zsűrije ajánlott csoportokat, hangszerszólistákat, énekeseket, szólistákat erre a versenyre, ily módon a vajdasági Durindó is a Vass Lajos Kárpát-medencei veseny elődöntőjének számít – nyilatkozta Kisimre Anna, a Hétmező csoport vezetője, aki azt is elmondta, hogy a topolyai leánykar most először szerepelt a versenyen és már az is megtiszteltetésnek számított, hogy kiválasztották a csoportot a döntőn valón részvételre. A nagydíj ily módon érthetően nagy örömöt okozott a topolyai énekes csoport tagjainak és a csoport vezetőjének. A vajdaságiakat nem csupán ők képviselték. Hatvan műsorszámot nézett meg a zsűri a felnőtt kategóriában, és negyvennégyet gyermek és ifjúsági kategóriában. Összesen 18 nagydíjat osztottak ki, a topolyai lánycsoporton kívül a csókai Rákóczi Férfikórus és az óbecsei Csonka Balázs hangszerszólista is nagydíjas lett.

Vasárnap tartották a Fölszállott a páva matinéműsorát a Művészetek Palotájában, ami egy interaktív gyerekprogram, mely során azok a csoportok, együttesek, szólisták lépnek fel, akik szerepeltek a tehetségkutató verseny döntőjében. A topolyai Cirkalom táncegyüttes idén második alkalommal tett eleget a felkérésnek. Négy koreográfiával készültek a dunai és a tiszai tájegységet bemutató műsorra, doroszlói táncokkal, mátyusföldi táncokkal, hajdúsági táncokkal és bodrogközi táncokkal. A Fokos zenekar kísérte őket. A Teleki László Alapítvány támogatásának köszönhetően az Egy nap Budapesten program keretében zentagunarasi, topolyai, valamint bácskossuthfalvi gyermektáncosok, egy busznyi felsős diák is láthatta a műsort, és ezzel együtt egy budapesti körutat is kaptak. A kétszáz gyerek között voltak, akik a színvonalas műsor mellett láthatták a Parlament épületét és megtekintették a Mi magyarok című kiállítást.

A hétvégi budapesti sikerek mellett egy szerbiai megmérettetésen is a legjobbak között végzett a topolyai tánccsoport: aranyminősítést kapott a rumai Vajdasági Művelődési Egyesületek Fesztiválján, melyre 11 szerb, két szlovák tánccsoport kapott meghívást. A Cirkalom egy 25 perces összeállítással egyedüli magyar csapatként mérettetett meg a szerb szakmai zsűri előtt, s már többedszer díjazták a bemutatott koreográfiát aranyminősítéssel. Az al-dunai székely táncokból, hajdúsági táncokból, tekerőlant muzsikából, pásztordalokból és dél-alföldi csárdásból összeállított műsorral jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek a köztársasági szemlén.