2024. augusztus 23., péntek

Döcögős iskolakezdés

Történelmi minimumot ért el az elsősök száma Bácsfeketehegyen – Elkezdődött a tanítás, de még hiányoznak a naplók és a tankönyvek – Sikerült elvégezni a szokásos nyári felújítást az iskola é
Tankönyvek nélkül indult iskolába a gyerekek egy része (Lakatos János felvétele)

Tankönyvek nélkül indult iskolába a gyerekek egy része (Lakatos János felvétele)

A héten a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában is elkezdődött a tanítás. Bojtos Béla, az iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy nem ment minden zökkenőmentesen. Legnagyobb problémát a drasztikusan lecsökkent diáklétszám jelenti.

Az idei évben a diákok létszáma csökkent, nagyjából 12-13 gyerekkel. Szeptember elsején még összesen 25 elsős diákunk volt, de rögtön aznap egy átiratkozott Kishegyesre, a hét során pedig még kettő elment. Az összlétszám azonban nem változott, mert időközben Németországból érkeztek haza diákok az első és a harmadik osztályba. Jelenleg kb. 325 gyermek jár a bácsfeketehegyi általános iskolába, de pontos létszámot nem lehet megmondani, mert vannak az örök költözködők. A mi iskolánkba 650 gyerek tudna járni, sokáig 500 körül mozgott a diákjaink létszáma. Nagyjából 2000 tájékán kezdődött meg a diákok létszámának drasztikus csökkenése, és ez a mai napig folytatódik. Most eljutottunk oda, hogy Bácsfeketehegyen, ahol mindig 2 magyar osztály volt, idén kérnünk kellett a tartományi titkárság és az MNT engedélyét az osztálynyitáshoz, mert nincs 15 diákunk. A szerb osztályokban is jelentősen csökkent az itteni gyerekek száma, a Koszovóból ideiglenesen betelepedett askálik és egyéb nemzetiségek töltik be a létszámot. Ez alapján látni lehet, hogy a fiatalok elmennek, és nem jönnek vissza, ezért itt nincs gyerek. Ezt a problémát a szerb államnak kell megoldania, mert így nem lesz fiatal munkaerő – mondta Bojtos.

Ez a drasztikus létszámcsökkenés előbb-utóbb változásokat fog kikényszeríteni, mert az állam nem tudja pénzelni a kis létszámú iskolákat. Bácsfeketehegyen 19 tagozat van, Szeghegyen pedig 12, de mindkettő messze van a 32-től, ami után minden illetmény jár egy iskolának, számolt be az igazgató. A szeptember elsején hatályba léptetett új finanszírozási szabályzat alapján pedig minden iskolának minimum 16 tagozattal kell rendelkeznie. Bojtos szerint emiatt valamilyen szintű összevonásokra lehet számítani, ami diákok számára semmiképp sem lesz jó. A minisztérium létszámcsökkentési elképzelése már most is érinti a bácsfeketehegyi iskolát, az eddigi egy könyvtáros helyett mindössze „fél jár. Az igazgató meglátása szerint ez rendszertelen nyitva tartáshoz fog vezetni, ami miatt a gyerekek kevesebb könyvet fognak kölcsönözni.

Az iskolakönyvtár mellett a tankönyvek kapcsán is problémák adódtak az idei tanév kezdetén, panaszolta Bojtos.

Zűrzavarosan indult el az ingyentankönyv-program, csak júniusra fejeződött be a huzavona. Ezt követően semmi sem történt egészen július derekáig, amikor felszólítottak, hogy készítsük el a listát az ingyenes, elsős tankönyvekre. Július végén még egyszer értesítettek bennünket, hogy nézzük ezt át a listákat. Az illetékesek csak augusztus 25-én nyitották ki a közbeszerzési pályázatot és választottak beszállítót, viszont a tankönyvek egy része még mindig nem érkezett meg. Meglepetésünkre az elsős naplók is hiányoznak szerb és magyar nyelven is. Emellett az anyakönyvi lapok sem értek ide, állítólag már a nyomdában vannak – mondta az igazgató.

A minisztérium gerjesztette zűrzavarok ellenére a bácsfeketehegyi iskolában sikerült elvégezni a szokásos nyári felújításokat, tudtuk meg Bojtostól.

A nyár során újrameszeltük azokat a tantermeket, ahol szükség volt rá. Ezt részben mesterek végezték, részben pedig a saját munkásaink. A mestereink rendbe hozták a villanyvezetékeket, a kapcsolókat, a toaletteket. Annak ellenére, hogy a munkát megoldottuk, az alkatrészek is jelentős költséget jelentenek az iskola számára. Emellett ellenőriztük a nyomásszabályzókat a fűtési rendszeren és kitisztítottuk a kazánt. Készítettünk új szekrényeket és polcokat, hiszen óriási mennyiségű iratot kell tárolni. Nagy szükség lenne egy új kerítésre, mert a mostanit csak ideiglenesen helyeztük el tíz évvel ezelőtt, hogy a gyerekek ne rohangáljanak le a dombról az útra. Ez azóta elöregedett és kivagdosták, ezért egy rendes vaskerítésre lenne szükség, ami nagyobb biztonságot nyújtana a gyerekek számára. Van rá egy projektumunk, viszont 5 millió dinárba kerülne. Nagyon szeretném ezt megoldani, míg én vagyok az igazgató – mondta el Bojtos.