Őseink gyakorlatias emberek voltak, ehhez nem férhet kétség. Elsősorban azért, mert ez kellett a túléléshez. Gyakorlatias okokra vezethető vissza, hogy már évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt a patakok, folyók partján telepedtek le. Halászati, vadászati és vízellátási szempontból voltak ennek előnyei. A Krivaja, vagy magyarosabb nevén a Bácsér patak – mely Kishegyesnél már folyóvá duzzad – a régészeti leletek tanúsága szerint már az avaroknak és a hunoknak is vizet, halat és vadat szolgáltatott. A folyómedret a természet nem ilyennek alkotta meg, mint amilyen a mostani.
A szabályozást azonban túlélte a folyó élővilága. A múlt század hatvanas éveiben még pontyokat, csukákat, keszegeket és csíkokat halásztak ki a Krivajából. A hetvenes években viszont megindult az iparosodás, a házakban pedig fürdőszobákat kezdtek építeni. Természetesen az ipari és a háztartási szennyvíz jó részét a folyóba engedték. Voltak olyan pillanatok, amikor annyira beszennyezték, megmérgezték azt, hogy még békát sem lehetett látni benne. Csak bűzös hipermangánszínű víz kavargott medrében. Akkor azt hittük, meghalt! A természet azonban csodákra képes! Az elmúlt időszak csapadékos időjárása jelentős vízbőséget eredményezett a folyóban. Ennek nyomán – honnan, honnan se – megjelentek a különböző élőlények. Tenyeres kárászokat fogtak a halászok, látni már teknősbékát, siklót, vadkacsát, „vízicsirkét”, gólyát és gémet.
Nemrég még azt hittük, a folyónak befellegzett. Aztán kicsit meglepődve láthatjuk, hogy elég egy kis vízbőség, és a folyó újjáéled; mert amilyen szép és kedves sokunk számára, olyan naiv is. Nem tudja, hogy az eső egyszer eláll. Az ipari üzemekben pedig lehet, hogy most is azt lesik, mikor engedjék bele mérgező szennyüket. A több száz háztartás pedig továbbra is „belerandít”, pöcegödörnek használja. Amint megszűnik a vízbőség, a sok szenny nem tud felhígulni és elfolyni. Megint bűzös lesz és meghal? Valamit tenni kellene, hisz élni akar!
