Amikor egy helyen sokan nyomorognak sorukra várva, azt szoktuk tömegnyomornak nevezni, az viszont, ami a Kishegyes községbeli Vajdasági Bank fiókintézetében történik az utóbbi időben, sokkal inkább a tömegnyomorgatás kifejezésnek felel meg. Ez esetben ugyanis van egészen pontosan meghatározható alany, és van tárgy is. A nyomorgatás alanya a bank, a tárgy pedig a nyugdíjasok.
A község nyugdíjasai nem sok lehetőség között választhattak annak idején, amikor arról kellett dönteniük, hogy melyik pénzintézeten keresztül akarják felvenni járandóságukat, mert akkor csak a posta és ez az egyetlen bank létezett Kishegyesen, Szeghegyen és Bácsfeketehegyen is. Utána azonban jött a privatizáció (az egyetlen bank estében is), így az első lépések egyike volt a fiókintézetek megszüntetése Bácsfeketegyen és Szeghegyen az ésszerűsítésre hivatkozva. Tiltakozott ugyan a község, sőt, az akkori munkaszervezetek is kérték, hogy maradjanak meg a fiókok, de a bank – a kevés forgalomra hivatkozva – kénytelen volt felszámolni kirendeltségeit. Ebben volt is némi igazság, hiszen több száz helybeli munkás maradt munka nélkül, és ez a bank számára is jóval kisebb forgalmat jelentett. Csak a községi székhelyen maradt meg a kirendeltség, a nyugdíjasok többsége viszont nem váltott bankot, így járandóságukat a jelzett bank ügyfelei csakis Kishegyesen vehetik fel azóta is. Mellesleg legyen megjegyezve, hogy a bank itt is csökkentette az alkalmazottak létszámát. Nyílt ugyan egy másik bank is azóta, amelynek folyamatosan növekszik a forgalma, de nem tudta átvenni az ilyenkor keletkező terhek jelentős részét.
A korábbi hónapokban is volt tömeges sorbanállás a pénzintézet előtt, de legutóbb már botrányos volt, amikor a miloševići idők sorbanállásait idézte a nyugdíjak kiosztása, sőt, majd egy héttel a nyugdíjosztás után, még tegnap is volt sor a bank előtt. A helyzetet csak tetézi, hogy „biztonsági” okokból a szerencsétlen öreg és beteg embereket be sem engedik a váróba, a szabad ég alatt kell órákon át ácsorogva „rászolgálniuk” pénzükre.
Egészen biztos vagyok abban, hogy a nyugdíjak kiosztása, vagy bármilyen más juttatás kifizetése nem egyoldalú érdek, vagyis nemcsak azoknak az elesett öregeknek és betegeknek, vagy más juttatások élvezőinek érdeke a zökkenőmentes kiszolgálás, hanem a banké is, amely mégiscsak a pénzforgalomból él. Sokakat hallottam azzal érvelni, hogy mégis jobb lesz átvinni a nyugdíjat a Postabankba. Nem azért mintha ott nem lenne sorbanállás, de a nyugdíjat – még ha fizetni is kell valamennyit a szolgáltatásért – egy-két napon belül házhoz szállítja a postás. És természetesen igazuk is van: az, aki arra vállalkozik, hogy szolgáltatást végez ügyfelei számára, lehetőleg ne éppen az ügyfelek kárára „racionalizáljon”, vagy legalább mutasson hajlandóságot az olyan helyzet megoldására, amikor az ügyfél nemcsak kiszolgáltatottnak érzi magát, hanem megalázottnak is.
