Korlenyomat nyomdászszemmel

Amikor egy több évtizedes értékteremtő életútba van lehetősége az újságírónak betekintést nyerni, majd azt a nyilvánosság felé is feltárni, az esetek többségében kiderülhet, hogy a riportalany már igen korán döntött a pályája irányáról. Csakhogy az alábbi történet nem így alakult. Komáromi Sándor közel ötven évet töltött el a topolyai nyomdaiparban, viszont gyermekkorában keveset tudott még erről az érdekes szakmáról. A 80-as évek egyik iskolareformja nyomán néhány generáción keresztül a nyolcadik osztály befejezését követően a diákoknak még nem kellett szakosodniuk, csak az úgynevezett kilencedik és tizedik osztályt követően. Komáromi Sándor ekkor a Sinkovics József Műszaki Középiskola vízvezeték-szerelői szakára iratkozott. Aztán a tanév első napjaiban vendégek érkeztek az iskolába közölni, hogy aki szeretne, nyomdásznak tanulhat. El is vitték a diákokat az akkori topolyai népnyomdába, hogy betekinthessenek a kulisszák mögé. Komáromi tisztán emlékszik ma is, milyen kellemes, barátságos, meleg környezetbe csöppentek. A falakat egy kishegyesi festő alkotásai díszítették, halk zene szólt a háttérben, serény munkáskezek pedig szép könyveket kötöttek. Színes címkéket, plakátokat, más nyomdaipari termékeket is készítettek nagy odafigyeléssel az akkor ott dolgozók. Azt mesélte, hogy szerelem volt az első látásra. Akkor és ott eldöntötte, nem a csövek és a csapok mestere lesz, hanem nyomdásznak tanul.

– Szabadkáról jártak ki a szaktanárok, a gyakorlati része a tanulmányaimnak pedig a nyomdában zajlott. Így tanultam meg, illetve kezdtem megtanulni a nyomdászat fortélyait. Azon belül is a könyvkötészettel ismerkedtem. A középiskola befejezése után, 1980-ban azonnal munkába is álltam, és idén valójában a topolyai nyomdából mentem el nyugdíjba. Csupán a katonai szolgálat ideje maradt ki ebből az időszakból. Ugyanakkor az egykori állami vállalatként működő népnyomda átesett azért néhány tulajdonosváltáson, egyéb transzformáción – mesélte Komáromi Sándor, aki arról is szólt, hogy kezdetben még dolgozhatott azon család tagjaival is, akik a második világháború előtt tulajdonosai voltak a topolyai nyomdának, ahol az államosítást követően alkalmazottként maradhattak. Sándor visszaemlékezett Ilonka nénire, aki önzetlenül vezette be a könyvkötészet fortélyaiba, nyilván látva a fokozott érdeklődését. Sok szép kiadvány, ma már ritkán fellelhető értékes könyv került ki a kezei közül. Némelyek egy-egy példányát maga is a gyűjteményében tudhatja, és büszkén mutatja.

A társadalmi folyamatok – évtizedek távlatában – a nyomdában is tükröződtek. Elmondása szerint a megrendelések típusa és mennyisége is tükrözte mindig az aktuális társadalmi folyamatokat, egy-egy közösség állapotát. Válságos és háborús időkben például kevesebb könyvet rendeltek, a reprezentációs célú megrendelések is olyankor visszaszorultak. A számítógépes technika a nyomdászat bizonyos szegmenseiben uralkodó technológiává vált, de vannak ma is olyan munkafolyamatok, melyeket ugyanúgy végeznek, mint ötven évvel ezelőtt.

Nyugdíjba vonulása alkalmával cégétől egy egyedi kivitelezésű kerékpárt kapott ajándékba. Az új generáció, a fiatal grafikusok egy olyan emblémát is terveztek rá, amely valójában a rá jellemző tulajdonságokat, történéseket tükrözi. A diós motívum az ábrán arra emlékeztet, hogy egyszer diószüret közben leesett a diófáról, és az így szerzett sérülések miatt kivételesen kicsit hosszabb kényszerpihenőre kellett vonulnia. A gyümölcsök a hobbijára, a gyümölcstermesztésre utalnak, valamint arra is, hogy a gyümölcsből készült nemes párlatot is kedveli. A fekete-fehér kockák a sakktáblát jelképezik, ugyanis gyerekkora óta sakkozik. Mesterjelölt titulusa van a FIDE nyilvántartása szerint, Élő-pontszáma 2000 körül alakul. A kishegyesi Egység Sakk-klub játékosaként számos színvonalas partit játszott tornákon és a községközi sakkligában. A klub elnöke is egyben, és persze a lépések feljegyzésére szolgáló és egyéb, a sakkban használatos nyomtatványokat is maga tervezte és nyomtatta ki. Két unokája jelenti szeme fényét, Zete Lázár és Samu Benjamin, utóbbi idén született, míg előbbi már hároméves, és a nagytatától már megtanulta a sakkfigurák elnevezéseit.