2024. december 22., vasárnap

Mézédes délután Bácskossuthfalván

Hetedik alkalommal szervezte meg Bácskossuthfalván az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete Mézédes délután elnevezésű programját az Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban. A kis résztvevők Kovács Ferenc közreműködésével eszközbemutatón, játékos interaktív előadáson, méhészruhapróbán keresztül nyerhettek betekintést a méhészkedés kulisszái mögé, és Sevarac Szabó Ritának köszönhetően többféle mézet is kóstolhattak. 

– Helyi jellegű mézet hoztam magammal. Olyat, amit a mi méhlegelőinkről hordtak a méhecskék. Mindegyik fajtának megvan a maga sajátossága. Ami biztos, hogy valamennyi általános immunerősítő, de az akácmézről tudjuk, hogy a felső légutak gyógyítója, a napraforgóméz torokfájásra nagyon jó, csonterősítő, a repceméz a vérszegénység egyik gyógyszere, lúgos hatású, így gyomorsavval küzdők is fogyaszthatják – mondta Sevarac Szabó Rita, aki három gyermeke mellett 20 méhcsaláddal foglalkozik. 

A zenés programok, kézműves-foglalkozás, bázisjátékok, Karlo bűvész „varázslatos” összeállítása után kihirdették a nagycsaládos-szervezet képzőművészeti pályázatának eredményeit és átadták az ajándékokat. Boldizsár Stefanov Frida, az Életfa elnök asszonya elmondta, hogy az idén Petőfi, ahogyan mi látjuk címmel nagy költőnk egyik versét ábrázoló csoportmunkával lehetett pályázni. A szervezet ezzel a lépéssel csatlakozott a Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéssorozathoz.

– Ezúttal 430 óvodás és iskolás gyermek közreműködésével 24 alkotás érkezett a felhívásra Bácskossuthfalváról, Pacsérról és Hajdújárásról. A munkákat Forró Krisztián, a 9+1 Nemzetközi Művésztelep elnöke zsűrizte a tagság közreműködésével. A zsűri legfőbb szempontja volt, hogy a kiemelt munkákon a gyermekek keze munkája a lehető legjobban felismerhető legyen, hogy a kreativitásukat minél inkább kifejezésre tudták juttatni a különböző anyagok ötletes felhasználásával – tette hozzá az elnök asszony, aki köszönetet mondott minden gyermeknek és pedagógusnak a részvételért. A rajzpályázat helyezettjei mellett valamennyi részt vevő csoport ajándékot vehetett át.

 

A VII. Mézédes délután nyerteseinek egy csoportja és a fő szervezők (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A VII. Mézédes délután nyerteseinek egy csoportja és a fő szervezők (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az óvodások közül a Napsugár Református Óvoda Katicái, Tóth Erika óvónő kicsinyei nyertek első helyezést, az alsósok közül az Id. Kovács Gyula Általános Iskola 3. b osztályosai, Lestár Antunović Karolina diákjai győzedelmeskedtek, a felsősök közül pedig a helyi 6. b-sek, Szabó Kis Csepegi Ella osztálya. A Mézédes délután megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül Magyarország Kormánya támogatta, a lebonyolításához hozzájárult a Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetsége és Magyar Nemzeti Tanács. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Sevarac Szabó Rita helyi méhészetéből származó ötféle mézet és virágport is lehetett kóstolni a Mézédes délután alkalmával ( Kazinczy Paszterkó Diana felvtétele)