2024. december 22., vasárnap

Iskolanapra készülődnek

Aktív október után ünnepi november a topolyai mezőgazdasági iskolában

A Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai nagyon aktívak, számos programban vesznek részt a kötelező iskolai tanterv teljesítésével párhuzamosan. Dr. Horváth Zsolt, az oktatási intézmény igazgatója elmondta, hogy aktív időszakot tudhatnak maguk mögött, és az előttünk álló időszak is eseményekben bővelkedik majd. November 28-án ünneplik az iskola napját, ehhez kötődően azt megelőzően egy egész tematikus hetet terveznek megvalósítani. Lesz majd iskolai karaoke, társasjátékok, az intézményről pedig pályázaton nyert pénzből promóciós kisfilm készült, amelyet majd bemutatnak. Egyik diáklány a családjával egy amerikai farmot látogatott meg, amiről ugyancsak beszámoló várható. Az iskola egykori diákjai közül ma sokan ismert emberek, jeles közéleti személyiségek, őket is szeretnék meghívni, néhányan megtartanak majd egy-egy órát az iskolában. 

Az iskola a község határain kívül is ismert és elismert. A diákokból és tanárokból álló csapatuk ott volt a Szármafesztiválon, ezüstérmes lett a készítményük. Azt megelőzően, október 24-én az iskola tanulói és tanárai meglátogatták a belgrádi könyvkiállítást és a csokoládémúzeumot. Több mint száz tanuló látogatott el a kiállításra és a városközpontban található múzeumba, ahol megismerkedhettek a csokoládégyártás történetével, és saját csokoládét is készíthettek, amivel fejleszthették tudásukat és kreativitásukat. 

A Rákóczi Szövetség által meghirdetett Diákutaztatási Program keretében elnyert pályázatnak köszönhetően a tanulók egy csoportja egynapos kiránduláson vett részt. Az ’56-os eseményekre emlékezve Budapesten ellátogattak a Terror Házába, ezt követően a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is jártak.

A Rákóczi Szövetség meghívására a nagyszabású Gloria Victis 1956 elnevezésű háromnapos programsorozaton is részt vettek az iskola tanulói. Az emlékünnepségen 184 középiskola és számos egyetemi szervezet képviseletében 3000 fiatal járt Budapesten. Komolyzenei és könnyűzenei koncertek, az Országház és a Fiumei úti sírkert látogatása, előadások, fáklyás felvonulás, koszorúzás szerepelt a programban.
A hazai Mennyire ismerjük egymást? (Koliko se poznajemo) kvízműsor döntőjébe jutott tanulók októberben tanulmányúton jártak Törökország legnagyobb városában, Isztambulban. A tanulmányút a tartományi kormánynak a Multikulturalizmus erősítése Vajdaságban elnevezésű programja keretében valósult meg.

Október 7-én a Bács Gazda Coop meghívására részt vettek a kiskunhalasi krumplifesztiválon, az annak keretében megtartott főzőversenyen a tanulóik az élelmiszeripari szakos tanáraik segítségével három ételt készítettek: csőben sült csirkecombot zöldségágyon és burgonyával, csirkepaprikást krumplival, valamint desszertet. Ezzel a menüvel és tálalással a 15 részt vevő csapatból az első helyezést érték el, valamint elnyerték a legjobb külföldi csapatnak járó különdíjat.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás