2024. december 22., vasárnap

A szakácsok a „legmenőbbek”

Van még néhány szabad hely a topolyai Mezőgazdasági Iskolában

A Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthonba két körben lehetett eddig már beiratkozni. A szerb nyelven nyíló szakács szak elsőként betelt, a többi, szerb és magyar nyelven induló szakokon maradtak még szabad helyek. Augusztus végén tartanak még egy beiratkozási kört. Dr. Horváth Zsolt, az intézmény igazgatója elmondta, az biztos, hogy mindegyik szakot megnyitják őszre. A magyar tannyelvű mezőgazdasági technikus szakon 28-an tanulhatnak, szintén 28-an jelentkezhetnek állategészségügyi technikusnak, mindkét szakon van még szabad hely. Az élelmiszeripari-biotechnológiai technikus szak egy új szakirány, viszonylag nagy volt rá az érdeklődés, de egy-két diák jelentkezését még elfogadhatják. A mezőgépkezelői és a pék szakon sem teljes a létszám. Szerb nyelven pincér és szakács szakot is indítanak, utóbbi telt be elsőként. A szakácsok keresettek, jól is fizetik őket, nyilván ez lehet az oka.

A diákotthonba jelentkezéskor azoknak is újra kellett pályázniuk, akik már eddig is ott laktak. Megjelent az elsődleges lista, hogy kik jogosultak az ottlakásra. Ahogy a korábbi években, ezúttal sem sikerült mindenkinek felvételt nyernie, mivel nagy volt az érdeklődés. Az iskolaépület szomszédságában, festői és csendes környezetben a 102 férőhelyes diákotthon nagyon vonzó. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nyár folyamán kisebb felújításokat is elvégeznek az épületen. A város központjában, az egykori hotel épületében is kialakítanak majd egy kollégiumi részt, így a városban még több tanuló részesülhet kollégiumi ellátásban. Az igazgató elmondta, hogy a szakmai gyakorlaton résztvevők közül a diákotthonban lakhatnak most olyanok is, akik év közben nem voltak kollégisták. Háromhetes szakmai gyakorlaton vesznek részt az iskola nem végzős tanulói a nyár folyamán, amit augusztus 15-éig kell befejezniük. Ebből két hetet a tangazdaságon tölthetnek. A repce- és búzaföldeken jelenleg a száraz biomassza betakarítása zajlik, amelyet télen fűtésre is felhasználhatnak.

Az igazgató hozzátette még, hogy tapasztalataik szerint a végzősök mintegy negyede választja a továbbtanulást. Sokan saját családi gazdaságukon folytatják pályafutásukat. A mezőgazdasági és az állategészségügyi technikusok is keresettek, akárcsak a pékek, hentesek, pincérek és nem utolsó sorban a szakácsok. A hároméves szakok végzősei választhatják a negyedik, illetve ötödik fokozatot, ami szintén szerepel az iskola kínálatában.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A korszerűen felszerelt diákotthon az iskola közvetlen szomszédságában (Tóth Péter felvétele)