2024. december 22., vasárnap

Harmadszorra is Kavilló a király

Parázsló hangulatban és izzasztó hőségben zajlott a 13. Parasztolimpia Topolyán

A parasztgazdák és -legények, a tűzrőlpattant menyecskék, a zsűri, a műsorvezetők és a kíváncsi közönség is végig izzadta vasárnap a 13. Parasztolimpia legizgalmasabb és legvidámabb pillanatait, ami után Kovács Kati magával ragadó koncertet adott minden jelenlévőnek. A vásártéren az idén 10 csapat vett részt a játékokon, amit zsinórban harmadszor nyert meg az ElKavilló formáció, második lett Bácskossuthfalva, az örök rivális, a harmadik helyért járó serleget pedig az oromhegyesi legények vették át. Rajtuk kívül még Zentagunarasról, Csantavérről, Dreáról érkeztek résztvevők, Szajánból két férfi és egy hölgy csapat nevezett be a megmérettetésre. Az olimpiai fáklyát ezúttal is egy gázpörkölő szimbolizálta, amit a játékokat népszerűsítő reklámfilmben szereplő Dobosi Attila vitt körbe a vásártéren. Tíz versenyszámban mutatkoztak be a csapatok, az okosparaszt-teszt mellett báladobálás, gumiabroncs-görgetés, petrencerúdtartás is volt, és nem maradhatott el az egyik legnépszerűbb versenyszám, a gumicsizma-dobálás sem. 

– Az ElKavilló csapat tagjai mindannyian a Radnička, azaz a Munkás utca lakosai, van köztünk hentes, mezőgazdász, traktorista, állatorvos. A topolyai győzelmek mellett eddig kétszer sikerült nyernünk Moholon is – nyilatkozta Bakos Kornél, a formáció tagja még a játékok hevében. 

A rendezvény egyik műsorvezetője és fő szervezője, Tomik Nimród elmondta, hogy mindezidáig a legforróbb hangulatú Parasztolimpiát élték meg, nem a játékok temperamentuma, hanem az időjárás miatt. Köszönetet mondott a kitartó közönségnek, de elsősorban a résztvevőknek és a támogatóknak, akik jóvoltából ezúttal is zavartalanul és bőséges ajándékok kíséretében szervezték meg a rendezvényt. A vásártéren kirakodóvásár és főzőverseny is zajlott. A főzőversenyen 43 csapat vett részt, az étkeket Ments András, a zsűri elnöke vezetésével Majdán István, Kenyeres Dénes és Oravecz István értékelte, a rendezvény nyertes borjúpaprikását a zentagunarasi Barna Julianna készítette el.

Az esemény legnagyobb és legjobb parasztjainak az érmet Szatmári Adrián, Topolya község elnöke nyújtotta át.
 

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

– Topolya önkormányzata évről évre támogatja a Parasztolimpia megszervezését, hiszen községünk lakosságának jelentős része mezőgazdaságból él, és ez nagyszerű lehetőség, hogy összemérhessék tudásukat, erejüket, ügyességüket. Nem mellesleg a rendezvény és a Kovács Kati-koncert is nagyszerű kikapcsolódást nyújtott minden községbeli és máshonnan érkező nézőnek. Az önkormányzat az idén is támogatja a termelőket, a vissza nem térítendő pályázatokra ezúttal 14 millió dinárt irányoztunk elő, és októberben tesszük azokat közzé – nyilatkozott a községi elnök. 

A hirtelen feltámadó szél 21 óra előtt ugyan kellemes hőmérsékletet hozott a topolyai vásártérre, de sajnos elmaradt miatta a várva várt tűzijáték. Kovács Kati viszont kárpótolta a közönséget, hiszen zenekarával a magyar könnyűzene legnépszerűbb dalait adta elő Topolyán. Hallgatósága vele együtt énekelte a slágereket. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele