2024. december 22., vasárnap

Tanulás, barátkozás a szabad levegőn

Nyári tanodával gazdagodott a topolyai diákotthon

A topolyai mezőgazdasági iskola szárnyai alatt működő diákotthon nyári tanodáját adta át rendeltetésének tegnap Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, oktatási titkár munkatársai és Szatmári Adrián, Topolya község elnöke társaságában. A mintegy 2 millió dinár összértékű beruházás korszerű és ízléses, több módon is kihasználható közösségi térrel gazdagította a kollégiumot.

A diákotthon nyári tanodájának az átadóján a megjelent vendégeket dr. Horváth Zsolt, a tanintézmény igazgatója köszöntötte, és ismertette, hogy a fémkonstrukciót elsősorban az MNT támogatásával valósították meg a 2023/24-es tanévben.

– Az építmény szerkezetét 1 millió 190 ezer dinár értékben alakítottuk ki az MNT támogatásával, ebből az összegből szereltük fel padokkal és asztalokkal is. Ezt megelőzően kibetonoztuk a talapzatot, és az alatta található csapadékelvezető csatornát is kialakítottuk. Azért, hogy eddig sikerült eljutnunk, hálásak vagyunk a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság mintegy 418 ezer dináros támogatásáért, illetve a diákotthon is vállalt magára önrészt a kivitelezésben, 300 ezer dináros értékben – ismertette dr. Horváth Zsolt.

A diákotthon nyári tanodájának átadója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A diákotthon nyári tanodájának átadója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az igazgató rámutatott arra is, hogy a nyári tanoda alatti csapadékelvezető csatornarendszer kialakításával az épület műszaki és funkcionális hibáját is sikerült elhárítani. Kiemelte, a tanodát maximálisan ki tudják használni a kollégisták, akik addig is friss levegőn tartózkodnak, és közben barátkoznak.

Fremond Árpád, az MNT elnöke elmondta, az intézmény a topolyai önkormányzattal és a tartományi titkársággal is gyümölcsöző kapcsolatot ápol.

– Egy-egy cél érdekében igyekszünk mindannyian hozzátenni a fejlesztésekhez. Ennek az egyik bizonyítéka a diákotthon nyári tanodája. Az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések emelik a tanintézményeink színvonalát. Az oktatásstratégiánk alapján azon leszünk, hogy tovább emeljük iskoláink minőségét, és minél több diákot megőrizzünk a középiskoláink számára. Egyébként a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon megállná a helyét bárhol a régióban – tette hozzá Fremond Árpád.

Ótott Róbert tartományi kormányalelnök és oktatási titkár örömének adott hangot, hogy a topolyai diákotthon népszerű a középiskolások körében.

– Örülünk annak, hogy a diákotthont irányítók folyamatosan fejlesztésben gondolkodnak. Ezek nem nagy léptékű projektumok, de az apró lépések is hozzájárulnak a kollégium színvonalának az emeléséhez – nyilatkozott Ótott Róbert.

Szatmári Adrián községi elnök beszámolt arról, hogy Topolya önkormányzata milyen módon igyekszik támogatni a diákokat, rajtuk keresztül a családokat.

– Az általános iskolák első osztályosai számára egyszeri 8 ezer dináros összeget utaltunk át, továbbá 10 ezer dinár egyszeri juttatásban részesültek azok a községbeli középiskolások, akik Topolya oktatási intézményeiben kezdték meg középfokú tanulmányaikat.  Azon diákok számára, akik a községünkön kívül választottak középiskolai szakot, az útiköltségtérítésben segítünk kilenc hónapon keresztül havi 6600 dinárral. A felsőfokú tanulmányokat folytató diákok számára ebben a hónapban nyitott az ösztöndíjpályázatunk. A hallgatók havi 8000 dinárt kapnak, a hiányszakmák esetében pedig 16 ezer 500 dinárt fizetünk, ez az idei tanévben a német és a fizika szakos tanár, illetve az általános orvosi szak – nyilatkozott a községi elnök, aki hozzátette azt is, hogy a diákotthon férőhelyeire a túljelentkezés is azt bizonyítja, hogy Topolyán igény van a további kollégiumi ellátásra, ezért a valamikori hotel közigazgatási központtá átalakítását is úgy oldják meg, hogy ott a középiskolai tanulmányaikat folytató tanulók számára 59 férőhelyes diákotthon is helyet kapjon.

Barna Boglárka, a diákotthon vezetője elmondta, az idén is teljes kapacitással üzemelnek, 102 diák ellátását biztosítják, és sikerült újabb nevelővel bővíteni a munkaközösséget.

– A nyári tanodát a kollégistáink nemcsak tanulásra használhatják ki, amikor az időjárás arra alkalmas, hanem kulturális programokat, például társasjátékokat, vetélkedőket, filmvetítéseket is tartunk a számukra. Illetve sportfoglalkozást, azaz asztaliteniszt és főzőversenyt is bonyolítottunk már le – tudtuk meg Barna Bolgárkától.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A fémkonstrukció szabadban történő tanulásra, rekreatív foglalkozásokra, kulturális programokra is alkalmas fedett tér (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)