2024. december 22., vasárnap

Nyílt nap a mezőgazdasági középiskolában

Bemutatják a szakirányokat, megtekinthető lesz a diákotthon is

Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon a hivatalos neve tavalytól a nagy múltú topolyai oktatási intézménynek. Festői környezetben, a tó partjának közelében, Topolya északi kijáratánál található az iskola központi épülete és a kollégiumként működő diákotthon. Pénteken 10 és 13 óra között bemutatkozó jelegű nyílt napot szerveznek az oktatási intézményben.

Ez kiváló alkalom lehet arra, hogy megismerkedjenek az iskolában nyíló szakokkal, az ott zajló programokkal az érdeklődők, a szülők és a nyolcadikosok. Dr. Horvát Zsolt, az iskola igazgatója elmondta, hogy ezúttal nem hívtak meg más középiskolákat, mint a korábbi években, hanem egyedül a topolyai középiskola kínálatával lehet megismerkedni. A község falvainak iskoláiból szervezetten, ingyenes autóbuszokkal érkeznek majd a diákok és a szülők. Külön tantermekben mutatkoznak be az egyes szakok. A mezőgazdasági iskola iratkozási terve szerint a négyéves, általános mezőgazdasági technikusi szakon 30 tanuló tanulhat magyar nyelven, a szintén négyéves állategészségügyi technikusi szakon is 30 tanulót várnak. Élelmiszeripari technikusi szak is nyílik magyar nyelven 30 tanulóval. Mezőgépkezelőnek a hároméves szakon 15 tanuló tanulhat, a sütőipari tanulói szakon pedig pékeket képeznek, és szintén 15 tanuló felvételére van lehetőség. Szerb nyelven szakács és felszolgálói szakot indítanak, ami újdonság most az intézmény kínálatában, mert ilyen szakok eddig nem voltak.

Az igazgató elmondta, hogy a tanulók rendelkezésére áll a korszerű diákotthon is, melyben kedvezményes áron, kiváló körülmények között lakhatnak. Szórólapokat osztanak a diákotthonról, sőt az épületet belülről is meg lehet majd tekinteni. Bemutatókat szerveznek, ezúttal is lesz birkanyírás, valamint a gépészet iránt érdeklődők számára is lesz látnivaló.

Az igazgató elmondta, hogy a minisztériumi rendelet értelmében meghosszabbították a tanévet, hogy mindent be lehessen pótolni. A végzősök ballagására így a tervek szerint június 10-én kerülhet sor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás