2025. március 6., csütörtök

Fórum a jövő közösségszervezőiért

A Rákóczi Szövetség találkozóján jártak a topolyai mezőgazdasági iskola diákjai

Nemrég zajlott a Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórum, amelyen Topolyát és egész Vajdaságot a topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon csapata képviselte. A diákok kísérője, Éter P. Bettina ifjúsági vezető elmondta, hogy ezúttal a Kárpát-medence 125 iskolája, 400 diákja és 100 kísérő tanára találkozott Budapesten.

– Vajdaságot intézményünk képviselte, mivel az odautazást egyénileg kellett megoldani, ezért a másik három tanintézmény lemondta a részvételt. A rendezvényen a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének tagjai – Halász Romina (39) és Cesznak Szendi (22) – tanúsítottak méltó helytállást. A középiskolás fórum résztvevői 6 országból érkeztek. A találkozó ezúttal is bővelkedett programokban, kerekasztal-beszélgetések zajlottak neves szakértőkkel és közéleti személyiségek részvételével, ezenkívül ismerkedős csapatépítő játékokon vettek részt az érdeklődők. A program részeként koszorúzás volt a Kossuth téren, meglátogattuk a Néprajzi Múzeumot, az Országházat, a Pesti vigadót és a Magyar Zene Házát. Megtekintettük a Déryné Társulat színészeinek Petőfiről összeállított előadását, és táncház is várta a fiatalokat – hallottuk a tanárnőtől, aki azt is hozzátette, hogy a szövetség fórumának középpontjában a bátor kommunikáció, ismerkedés, barátkozás, találkozás, összetartozás, önfeledt nevetés, személyiségfejlesztés és az önismeret állt, egy kis kultúrával: tánccal, zenével, énekkel megfűszerezve az élményeket, na meg persze szerelemmel.

– A részvételért köszönetképpen iskolánk 30 tanulója meghívást kap kirándulásra és a nyári középiskolás táborok egyikébe. Formálódnak még az útirányok, de várhatóan délvidéki utazás, a Partiumban tett kirándulás és a Rákóczi Szövetség nagytábora mellett döntünk. De már magáért a részvételért is megérte jelen lenni a tanácskozáson, hiszen a fiatalok az idén is feltöltődve tértek haza. A szervezett programoknak köszönhetően jobban megismerhetik önmagukat azáltal, hogy nyitnak, mernek nyitni társaik felé. Ezzel összhangban a társaik felé tanúsított tolerancia is erősödik, hiszen a programok fontos része a kommunikációs készségek fejlesztése. Nem mellékes, hogy közben erősödött a gyerekek magyarságismerete és -tudata, és bővült ismeretük a magyar irodalom és a történelem területén – tette hozzá Éter P. Bettina, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy mikor kapcsolódott be a Rákóczi Szövetség forgatagába a tanintézmény.

– Iskolánk helyi rákóczis ifjúsági szervezetének 50 tagja van, 2017-ben alakult meg Topolyai Mezgaz Ifik néven. A kezdetektől én vagyok a vezetője, és örömmel vállalom azóta is ezt az önkéntes feladatot. A regisztrált középiskolák meghívásos alapon vehetnek részt bizonyos rendezvényeken, például hétvégi vezetőképző tanfolyamokon, megemlékezéseken, táborokban, kirándulásokon. Csatlakozásunk idején Halzl József volt a budapesti szervezet elnöke, halála után Csáky Csongor vette át a feladatot, és ekkor több változás volt. A hétvégi vezetőképzők két helyszínre korlátozódtak: februárban Budapesten, november végén-december elején pedig Sátoraljaújhelyen tartják meg a háromnapos találkozókat – tudtuk meg a tanárnőtől, aki hozzátette, hogy ezek a rendezvények nagyszerű alkalmak arra is, hogy korosztályok találkozzanak egymással, hiszen a résztvevők koordinálását önkéntes egyetemisták segítik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A topolyai középiskola diákjai és vezetőjük Budapesten (Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon)