2024. december 22., vasárnap

Igazi tavaszi hangulat

Virágfesztivál Törökbecsén

Színes muskátlik, árvácskák, hortenziák, petúniák, begóniák, egynyáriak, évelők és örökzöldek – mindenki kedvére válogathatott a törökbecsei tavaszi virágfesztiválon, amelyet kedden és szerdán tartottak meg a város központjában. A virágfesztivált, amelyet ezúttal a húsvéti vásárral kötötték egybe, nyolcadik alkalommal szervezték meg.

– Konkrét céllal látogattunk ki a virágfesztiválra, a feleségem választotta a virágot, amit vettünk. Kertes házban lakunk, ilyenkor tavasszal egyértelműen az udvarunkat szépítjük közösen a feleségemmel – mondta a törökbecsei Varga János.

A virágfesztiválnak ez alkalommal negyvenhárom résztvevője volt, kézművesek és kertészek egyaránt jelen voltak. A résztvevők főként Törökbecséről, Óbecséről, Péterrévéről, Temerinből, Újvidékről, Csúrogról, sőt Vrnjačka Banjáról is érkeztek.

– Igyekszünk minden virágpiacon ott lenni. Idényjellegű virágokat árulunk, mint például a petúnia, muskátli, gerbera, mézvirág, a büdöske. A vásárlók most inkább kerti növényeket vesznek, szobanövényeket kevésbé vásárolnak. Az emberek tavasszal inkább a kertet díszítik, ősszel pedig a szobákat, akkor már többet tartózkodnak bent. A legtöbben inkább csak nézelődnek, és amibe beleszeretnek, azt meg is veszik – mondta Szabó Csilla, az óbecsei Szabó Kertészet tulajdonosa.

– Minden tavaszi és őszi virágpiacra elmegyünk. A kínálat az évszakhoz igazodik, a legnépszerűbb most a muskátli, de vannak petúniák, begóniák, büdöskék. A vásárlók először csak nézelődnek, de a végén vesznek is valamit, nem bírják itt hagyni a növényt. Az ilyen jellegű rendezvények hozzájárulnak a kertészet népszerűsítéséhez, évről évre több vásárlót nyerünk a virágpiacoknak köszönhetően – mondta Erdélyi Gabriella, a temerini Margaréta Kertészet munkatársa.

A helyi Idegenforgalmi Szervezet 2018 tavaszán rendezett először virágfesztivált, amit évente két alkalommal, ősszel és tavasszal hívnak életre. Törökbecsén legközelebb októberben tartanak újra virágfesztivált.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás